A zloty erősíti a forintot

Az előző napok trendjével ellentétben péntek délelőtt folyamatosan erősödött a forint a bankközi devizapiacon, követve a lengyel zloty árfolyam-alakulását. Az eurót 282, a dollárt 201, a svájci frankot 186 forinton jegyezték.

Az euró árfolyama délelőtt fél tízkor 282,24 forint volt a bankközi devizapiacon, míg csütörtök délután 285,10-ig, késő este 287 forintig tartott a gyengülés. A befektetői hangulat javulásának is köszönhetően ezt a szintet azonban már nem törte át a forint, és az árfolyam-alakulás az ellentétes irányba fordult. A kereskedők szerint kedvező jelzés, hogy a fordulat most alacsonyabb szinten következett be, mint a megelőző, két héttel korábbi irányváltáskor - akkor 289 forint felett is voltak üzletek.

Megítélésük szerint a csütörtöki gyengülés és a pénteki erősödés is elsősorban a zlotyt követve következett be. A lengyel deviza egy német nagybank erőteljes piaci akciója miatt gyengült 4,43-ról 4,55-ig az euróval szemen, hogy immár 4,48-on kereskedjenek vele.

Kedvez a régiós feltörekvő devizáknak az euró/dollár árfolyam jelenlegi alakulása is: a csütörtök kora reggeli 1,38-ról péntekre 1,40 fölé kapaszkodott a jegyzés. A dollár értelemszerűen gyengült a forinttal szemben is: az amerikai deviza árfolyama - amely a hónap elején még 252 forint felett is alakult, de egy hete 199 forint alatt is járt - csütörtök éjszaka még 204 forint volt, pénteken délelőtt 201,40 forint.

A svájci frankot 186,38 forinton jegyezték a csütörtöki 188,49 forint után, 100 japán jen jegyzése pedig 208,90 forint volt a csütörtök délutáni 212,77 forinttal szemben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.