A Yahoo nyitott a Microsofttal való szövetségre

A Yahoo vezetése nyitott arra, hogy egyesítsék erőiket a Microsofttal a keresők tekintetében, ha a redmondi cégóriás megfelelő ajánlatot tesz. Ezzel a szövetséggel közösen ingathatnák meg a Google egyeduralmát a piacon.

Az internetkeresésben való szövetség számottevően gazdagítaná a Yahoót, amely hozzájutna a megfelelő adatbázisokhoz és technológiai téren is megerősödhetne - közölte Carol Bartz, a Yahoo vezérigazgatója a The Wall Street Journal amerikai napilap által San Diegóban szervezett "D: All Things Digital" elnevezésű konferencián. A vezérigazgató szerint ezenkívül a jövőre nézve arra van leginkább szükségük, hogy a keresésekből összegyűjtött adatokat hatékonyabban dolgozzák fel azért. Így jobban tudnának érvényesülni a reklámpiacon, illetve a felhasználóik igényeit is jobban ki tudnák elégíteni.

A konferencián újságírók azt a kérdést is feltették Carol Bartznak, hogy gondolt-e már arra: mi lenne, ha az egész Yahoo-t eladnák a Microsoftnak. A hölgy erre mindössze ennyit válaszolt: "Ó, hát azért egy halom pénzt ki kellene fizetniük." A Microsoft korábban már próbálkozott azzal, hogy egy "halom" pénzt fizessen a cégért: tavaly a redmondi cégóriás 47,5 milliárd dollárt kínált fel a vállalatnak. Jerry Yang, a Yahoo társ-alapítója, az akkori vezérigazgató visszautasította az ajánlatot, és azzal kellett szembesülnie, hogy emiatt a cég piaci értékének nem kevesebb, mint kétharmadát elveszítette. A rossznak tűnő döntés hatására Yang tavaly novemberben lemondott pozíciójáról és Carol Bratz került helyére - olvasható a Yahoo hírportálján.

Bartz a konferencián kérdésre válaszolva kijelentette, hogy kis lépésekben folytatódnak a tárgyalások a Microsofttal. Szerinte nem lenne tisztességes a Yahoo részvényeseivel szemben, ha ettől merőben elzárkóznának.
A Microsoft cégvezetője, Steve Ballmer, aki szintén részt vesz a konferencián és minden bizonnyal bemutatja majd az új keresőjüket, a Binget, egy korábbi nyilatkozatában közölte, hogy szívesen együttműködnének a Yahoo-val pusztán azért, hogy a Google jelenlegi egyeduralmát közös erővel megingassák.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.