Foghíjasan tűntek fel csak szerdán Washingtonban a Wall Street legismertebb arcai, amikor Barack Obama aláírhatta a pénzügyi felügyeleti reformot lehetővé tevő törvényt - elnöki másfél évének harmadik igen jelentős jogszabályát a gazdasági élénkítőcsomag és az egészségbiztosítási reform után. Obama a ceremónián maga is utalt rá, hogy lobbiztak az új törvénnyel szemben, egy szövetségi bíró pedig épp most hagyta jóvá az értékpapírpiaci felügyelet 550 millió dolláros egyezségét a Goldman Sachs-szal, a bankházzal szemben felmerült csalásvádak nyomán.

Mint a washingtoni Politico utánament, a Goldman feje, Lloyd Blankfein vagy Jamie Dimon, a J. P. Morgan Chase első embere meghívást sem kapott az alkalomra, több nagy bank vezére pedig kimentette magát. - A válság elsődleges oka pénzügyi rendszerünk összeomlása volt. Nem lesz több bankmentő csomag. A reform számos rossz kölcsönnek vet véget. A részvényeseknek nagyobb beleszólásuk lesz a cégvezetők fizetésébe - hangoztatta a szignó apropóján az elnök.

A 2300 oldalas ún. Dodd-Frank törvényt, amelyet a múlt héten hagyott jóvá a kongresszus, az 1930-as évek, a gazdasági világválság óta a legjelentősebb pénzügyi reformnak tartják. A többi közt azt célozza: a szabályozók idejében ismerjék fel a bankszektorban jelentkező rendszerkockázatot és a kormány ne kerüljön olyan helyzetbe, hogy az adófizetők pénzén legyen kénytelen megmenteni "a bukáshoz túl nagy"-nak tartott bankokat.

Könnyebben fel is darabolhat majd pénzintézeteket a hatóság. Erősítik a fogyasztók védelmét és szabályozzák a derivatívák piacát. Az ún. Volcker-szabályról most kialakult, a törvényt némileg felpuhító egyezség értelmében nem tiltják meg teljesen a pénzintézeteknek a sajátszámlás, nem ügyfélmegbízásos kereskedést. A bankok a magántőke és fedezeti alapok tőkéjének legfeljebb három százalékáig, egyúttal szavatoló tőkéjük ún. alapvető (Tier-1) részének szintén legfeljebb három százalékáig mégis befektethetnek ezekbe. A korlátozás értelme, hogy a pénzintézetek ne "kaszinózhassanak" a betétállománnyal olyan konstrukcióban, hogy a haszon az övék, a kockázat pedig végső soron a betéteseké és az adófizetőké.