Vízszintes vonallal elvágott P betű lesz a rubel új jele

Kétszázezer orosz állampolgár szavazatai alapján választották ki a rubel új szimbólumát. Készül az új karaktert tartalmazó billentyűzet.

 Egy vízszintes vonallal ellátott „P”- betű: ez lesz az orosz rubel, új, hivatalos szimbóluma.  Az jegybank abban a reményben látja el szimbólummal az oroszok nemzeti valutájuk, hogy az élénkíti majd a rubelben történő nemzetközi kereskedelmet és erősíti a pénz stabilitását.- írja a Wall Street journal.

Az oroszok már egyszer megpróbálkoztak hasonlóval- 1998-ban az akkor már megjelent $, €, £ szimbólumok riválisaként akarták bevezetni a rubelnek is a saját logót A hírek szerint az euró bevezetése inspirálta lépés azonban az 1998-as rubelválság miatt elmaradt, és utána is inkább a rubel erősítése volt napirenden.

Az orosz központi bank előbb kiválasztotta az öt legesélyesebb szimbólumot – mindegyik az orosz „r” hangnak megfelelő P betűt ábrázolja különféle módon - majd az orosz állampolgárok szavazhattak arról, hogy melyik tetszik nekik legjobban.

A 284 ezer szavazó több mint fele szavazott a győztes variációra. Elvira Nabiullina az Orosz Központi Bank kormányzója elmondta: nem aggódnak attól, hogy az új szimbólum a latin ábécé „P” betűjére hasonlít. „A dollár jele az „S” betűre hajaz, mégsem okoz problémát a piacon – fejtette ki újságírói kérdésre Nabiullina.

Annál is inkább, mivel az új szimbólum egyébként kísértetiesen hasonlít egy másik, az elmúlt években széles körben használt, nem hivatalos logóhoz.

Az új jelképet a központi bank már feltünteti dokumentumain, következő lépésként pedig az egyrubelesre rányomva népszerűsítik majd. A tervek szerint mihamarabb be akarják vinni az a számítógépek elektronikus karakterei közé, vagy olyan billentyűzetet gyártani, ami tartalmazza már a rubel új jelét.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.