A vártnál jobban nőtt a bérkiáramlás, de nem okozott meglepetést

A vártnál jobban nőtt a bérkiáramlás augusztusban, de ez nem okozott meglepetést az elemzők körében, akik arra számítanak, hogy ez nem befolyásolja a hétfői kamatdöntést, és nem okoz "béroldali inflációs nyomást".

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi jelentése szerint augusztusban a reálkereset 2,0 százalékkal emelkedett az egy évvel azelőttihez viszonyítva, júliusban az emelkedés 0,5 százalékos volt. A havi bruttó keresetek 1,9 százalékkal emelkedtek a júliusi 0,3 százalékos növekedés után. Így a nettó kereset emelkedése is gyorsult augusztusban 5,8 százalékra az előző havi 4,5 százalékról.

Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője elmondta: a privát szektor prémiumok nélküli keresetváltozása - amelyet a jegybank is figyel - augusztusban ugyan magasabb lett a vártnál, a júliusi 2,9 százalék után 3,9 százalékkal nőtt, ez nem olyan mértékű, amely inflációs nyomást okozna. Ezt egyebek mellett munkanaphatással magyarázták a szakértők.

Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője kiemelte: pozitív, hogy nőtt a foglalkoztatottság, különösen, hogy a versenyszférában bővült. Ez ugyanis stabilizálhatja a belső fogyasztást - tette hozzá.

Az elemzők szerint a különadók jelentősen nem befolyásolják a jövő évi inflációt.

Árokszállási Zoltán szerint a válságadók reálisan 0,2 százalékponttal növelhetik az éves átlagos inflációt. Suppan Gergely viszont úgy látja, hogy nem nagyon van tér továbbhárítani a terheket, a kereskedelmi vállalatoknál pedig elsősorban a beszállítók felé jelenhet meg a különadó.

Az szja-változásokkal kapcsolatban a szakértők egyetértettek abban, hogy ezeknek már lehet inflációs hatása, elsősorban azért, mert fokozhatja a keresletet. Suppan Gergely szerint azonban inkább a megtakarítások nőhetnek ez áltál, így az inflációra gyakorolt hatásuk nem lesz jelentős.

A TakarékBank elemzője szerint így tartható a jövő évi átlagos 3 százalékos infláció, Árokszállási Zoltán viszont úgy látja, ezt több intézkedés is veszélyeztetheti, várakozása szerint 2011-ben 3,2 százalékos lesz az éves átlagos infláció.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.