A vártnál is nagyobb lehet az orosz visszaesés

Orosz pénzügyminiszter szerint "derűlátó" az a várakozás, hogy idén 2,2 százalékkal csökken az orosz GDP. Alekszej Kudrin azonban egyelőre nem tárta fel, hogy milyen visszaesést vár.

A gazdasági minisztérium által februárban becsült 2,2 GDP-csökkenés alapján valószínűsítették, hogy a költségvetés hiánya a hazai össztermék 8 százaléka lesz.

Kudrin szerint az idei év rendkívüli, mivel az ország gazdaságát  jórészt szövetségi költségvetésből finanszírozzák. Kudrin konkrétan  csak annyi mondott, hogy a jövő évi költségvetési bevételtervezetet  több mint 30 százalékkal, a kiadási oldalét 13 százalék körüli  mértékben kell visszafogni. E mögött az olajbevételek csökkenése  áll. A miniszter azt mondta, hogy emiatt Oroszországnak okosabban  kell költenie.


Számos nemzetközi intézet, köztük a Világbank, vagy az OECD  4,5-5,6 százalékos idei GDP-csökkentést vár.
A pénzügyminiszter bejelentette továbbá, hogy jövőre  várhatón ismét megjelenik a nemzetközi hitelpiacon, miután utoljára  2000-ben bocsátott ki eurókötvényt. Jövőre az állam 656 milliárd  rubelt (1 euró=44,419 rubel) tervez a hazai piacon felvenni, idén  pedig 425 milliárd rubelt, ami a GDP közel 1 százaléka. Az idei  hazai kötvénykibocsátás a következő hetekben indult újra, miután  tavaly ősszel leállt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.