A vártnál drágábbak lehetnek az új pénztárgépek?

A kormány továbbra is lehetetlennek tűnő határidővel kötné hálózatra a hazai pénztárgépeket.

Közzétette a hétvégén a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a pénztárgép-rendelet újabb verzióját. Korábban, tavaly már sebtiben megszületett egy pénztárgép-rendelet, ám az abban foglalt műszaki leírást a szakma ízekre szedte, mondván: az ott szereplő műszaki feltételeknek semmiféle jelenleg a piacon lévő gép sem felel meg, ám emellett számos, a szakma által vitatott pontot is tartalmazott.

A jelenlegi tervezet közel 120 oldalas műszaki leírását jelenleg is tanulmányozzák az érintett szakmai szövetségek. Míg az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) egyelőre nem nyilatkozott - a szervezet a keddi napon egyeztet még az ügyben a Nemzetgazdasági Minisztériummal -, addig az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) berkeiben elmondták: a műszaki leírásból úgy tűnik, hogy a kormány eredeti szándékainak megfelelő leírás született.

Így a pénztárgépbe beépített adóügyi egység nemcsak megőrzi a pénztárgép minden rezdülését, ám nagyon fontos, hogy a változásokat még a nyugta kinyomtatása előtt eltárolja. Ugyanakkor a jelenlegi műszaki leírás alapján a korábban becsültnél drágább lesz a pénztárgépcsere. Egyfelől a kormány fenntartotta azt a szándékát, hogy a nagy hipermarketláncok kasszáinak a szoftvereit is módosítani kelljen, ami komoly kiadást fog jelenteni a nagy kereskedelmi cégeknek. A kisebb cégeknek is drágul az átállás: a korábban becsült 80-90 ezer forint helyett a mostani műszaki leírás alapján akár 100 ezer forintba is kerülhet majd egy kassza.

Ezzel kapcsolatosan nemrégiben lapunknak az NGM elmondta: összességében legalább 10 milliárd forint fog rendelkezésére állni a kereskedőknek a pénztárgépcsere lebonyolítására.

Kérdés, hogy ez mekkora kört fog érinteni. Az NGM szerint ugyanis a szóba jövő 250 ezer kasszából nagyjából 50 ezret, a számítógépes nagy hipermarketbeli pénztárgépeket nem kell lecserélni, így ott csak az adóügyi egység beépítésére lesz majd szükség. Szakmai becslések szerint a maradék 200 ezer kasszának egy kisebb részénél is elég lesz, ha némileg átépítik a gépet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervereivel történő kapcsolattartásra.

Jelenleg a fő kérdés, hogy a piac be tudja-e majd tartani a kormány által diktált meglehetősen szűk határidőket. Ugyan főszabály szerint április végétől már át kellene állni az új rendszerre, azonban a régi típusú, lecserélendő gépek június végéig, míg a szoftveres-számítógépes gépek az év végéig még haladékot kaptak az átállásra. Azonban a hagyományos, beépített számítógéppel nem rendelkező kasszák esetében a május végi határidő is igencsak tarthatatlannak tűnik az eddigi szakmai visszajelzések alapján. A műszaki követelményeknek megfelelő adóügyi egység, illetve kassza legyártása is eleve több hónapos folyamat, ráadásul ezek, illetve a szervizek engedélyezése is lassan történik, és végül teríteni is kell a piacon a vélhetőleg több tízezer gépet.

Megfigyelők szerint a szakma által lényegében teljesíthetetlennek vélt határidő sokkal inkább Brüsszelnek, mint a belső piacnak szól. Az Orbán-kormány ugyanis most minden erejével azon van, hogy kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól. Amennyiben elismernék, hogy a pénztárgépcseréből nem folyik be az idén a várt 95 milliárd forint, úgy az komolyan veszélyeztetheti a hiánycél teljesülését.

Márpedig a piacot ismerők szerint a meglehetősen nagyvonalúan, még tavaly ősszel Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által bemondott bevételelvárás igencsak életszerűtlennek tűnik, és nem csak amiatt, hogy a piacot ismerők vélekedése szerint legfeljebb év végére tud olajozottan működni a NAV-val közös hálózatra kötött pénztárgépes rendszer.

A fő kérdés továbbra is az, hogy a cirka 1500 milliárdra becsült adózatlan kiskereskedelmi forgalmon belül mekkora az a rész, amelyiknél nem a pénztárgéppel ügyeskednek az adócsalók (például közkeletű módszer, hogy külön pénztárgépek vannak délelőttre és délutánra beállítva, így a napi forgalomnak csak egy része jelenik meg az adóhatóság ellenőrei számára) hanem szimplán nem ütik be a gépbe az áru értékét. A hazai feketekereskedelem egyik fellegvárának számító piacokon általában a nyugtaadás elmulasztása jelenti a fő problémát, amin a pénztárgépek hálózatosítása vajmi keveset segít.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.