A varsói tőzsde már egész Európát nézi

További együttműködésre törekszik régiós börzékkel a Varsói Értéktőzsde, amely jelenleg is tárgyal a bécsi tőzsde képviselőivel. Adam Maciejewski, a cég elnöke szerint egész Európára fókuszálnak a siker érdekében.

Az európai tőkepiac integrációjában, valamint a kelet- és közép-európai szektor erősítésében komoly szerepet játszhat a Varsói Értéktőzsde – jelentette ki a NAPI Gazdaságnak adott interjújában a börze elnöke. Ezt szerinte többféle módon is elérhetik, ennek egyik eleme a külföldi brókercégek és tőzsdék együttműködése és stratégiai partnersége. Ennek minél sikeresebb végrehajtása érdekében már egész Európára fókuszálnak – mondta.

Ezzel egyértelműen az a cél, hogy a lengyel piacot még vonzóbbá tegyék nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi kibocsátók számára is. E mellett szeretnék erősíteni vezető pozícióikat az európai tőzsdék között. Jelenleg is tárgyalnak a bécsi börze vezetésével. A tárgyalások azonban kezdeti szakaszban vannak, így annak eredményeiről nem nyilatkozott. A megbeszélések eredményétől függetlenül azonban nyitottak maradnak más partnerségre is.

Azzal kapcsolatban, hogy vonzó lehet-e a magyar cégek számára a lengyel tőzsde, csak annyit mondott: a szorosabb gazdasági integráció híve, de az ilyen döntéseket a vállalatoknak kell meghozniuk.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.