A vámbevételeket is mérsékelte a recesszió

A Vám- és Pénzügyőrség (VP) az első félévben nettó 578,252 milliárd forintot szedett be, ami 7 százalékkal kevesebb a tavalyi első félévinél, és a központi költségvetés bevételeinek 15,07 százaléka - jelentette be a VP országos parancsnoka.

Nagy János a szervezet féléves teljesítményét alapvetően jónak nevezte. A bevételi mutatók tükrözik a recesszióból eredő gazdasági nehézségeket, a szakmai mutatók azonban a testület erőfeszítéseinek köszönhetően eredményesek - fejtette ki. Kifejezetten sikeresnek értékelte a környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos ellenőrzéseket, a gazdasági bűncselekmény- valamint kábítószer-felderítések eredményeit.

Nagy János ismertette: a pénzügyminiszter engedélyezte a bérkiegészítés kifizetését, ez azonban a vezető beosztású munkatársakra - a végrehajtó szint legalacsonyabb fizetési kategóriájában lévőket kivéve - nem vonatkozik.

A jövedéki adóból június végéig 386,4 milliárd forint folyt be, az éves előirányzat 46,55 százaléka. Tavaly a VP bevétele ebből 389,9 milliárd forint volt, ami az akkori előirányzat 46,2 százalékát jelentette.

A regisztrációs és fogyasztási adóbevétel - a forgalomba helyezett új autók számának visszaesésével arányosan - jelentősen csökkent, a tavalyi első félévi 46 milliárd forinttal szemben 21,95 milliárd forint teljesült, az éves előirányzat 26,74 százaléka. Tavaly júniusig az éves előirányzat 49,1 százaléka folyt be.

Az import áfabevételek esetén a teljesítés az előirányzathoz képest 41,52 százalék (101,64 milliárd forint), a dohánygyártmányok áfájánál 45,77 százalék (36,39 milliárd forint), az energiaadónál 55,49 százalék (8,32 milliárd forint).

Környezetvédelmi termékdíj címén június végéig 16,48 milliárd forintot szedett be a VP, ez az éves előirányzat 75,24 százaléka.

Az első félévben a Vám- és Pénzügyőrség 19.236 bűncselekményt és szabálysértést derített fel, összesen 50,195 milliárd forint elkövetési értékben. A nyomozások során lefoglalt összérték 1,5 százalékkal nőtt a tavalyi első félévhez képest, és meghaladta a 7,478 milliárd forintot. A kárbiztosítás aránya átlagosan 12,94 százalék.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.