A változtatások 'megütötték' az eva-bevételt

Egyszerűsített vállalkozói adóból (eva) júliusban 32 milliárd forint, az első hét hónapban így 70,5 milliárd folyt be a költségvetésbe a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartási adatai szerint.

A szaktárca adataiból kitűnik, hogy a 2012. júliusi 32 milliárd forint összegű eva-bevétel 12 százalékkal marad el a tavaly júliusitól. A csökkenésben két hatás együttesen érvényesült, egyrészt kisebb lett az adóalanyi kör, másrészt 2012. január 1-jével az eva kulcsa 30 százalékról 37 százalékra emelkedett - áll az NGM magyarázatában.

Az év első hét hónapjában az evás körbe tartozó vállalkozások összesen 70,5 milliárd forint adót utaltak át, szemben az előző év hasonló időszakában befizetett 82,6 milliárddal, illetve a 2010. évben regisztrált 87,1 milliárd forinttal. Az idén még kétszer fizetnek evát a vállalkozások. A módosított előirányzatban 225 milliárd forint bevétel szerepel a 2012-es költségvetésben, ami azt jelenti, hogy az eddigi befizetések több mint kétszeresének kellene teljesülnie a hátralévő időszakban. 

A múlt évi csökkentett előirányzat 180,1 milliárd forint volt, a teljesítés viszont csak 172,3 milliárd forint. Az eredeti 2012. évi költségvetés 208,5 milliárd forinttal készült, s a további évekre is eva-emelkedéssel számolt: 2013-ra 224,4, 2014-re 242,8 milliárd forintot tervezett a kormány.

Noha a munkahelyvédelmi akcióterv tartalmaz olyan elemeket, amelyek egy része az egyszerűsített vállalkozói adóval szemben kínál egyes adózók számára kedvezőbb alternatívát, nincs szó ennek az adónemnek a megszüntetéséről - közölte Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára az államháztartás júniusi mérlegének publikálását követő online tájékoztatón.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.