A válság hatására átalakulnak a vállalatfinanszírozási stratégiák

Továbbra is a bankhitel számít az elsődleges finanszírozási formának, azonban kevesebben tervezik igénybe venni a közeljövőben – állapítja meg a GfK Hungária felmérése.

A magyarországi vállalkozások körében jelentősen nőtt azon vállalatvezetők aránya, akik úgy gondolják, hogy cégük hitelkérelmét elutasítanák egy esetleges hitelbírálat során. Emellett azok a cégek is pesszimistábbak, akik bíznak a sikeres hitelkérelemben.

A GfK Hungária évente vizsgálja a hazai vállalkozások bankolási szokásait. A legutóbbi, 2009 elején készített felmérés eredményei szerint az egy évvel ezelőtti állapothoz képest jelentősen csökkent azoknak a cégeknek az aránya, akik bíznak abban, hogy hitelkérelmüket a hazai bankok pozitívan bírálnák el. Ezzel a ténnyel együtt átalakulás figyelhető meg a vállalatvezetők finanszírozási stratégiájában is.

A GfK Hungária felmérése a legalább 20 millió forint éves nettó árbevételű cégek pénzügyi szokásait, stratégiáit vizsgálva jutott arra a megállapításra, hogy a 2007 utolsó negyedévében mért 7,5 százalékról 2008 utolsó negyedévére 13,5 százalékra emelkedett azon vállalatvezetők aránya, akik úgy vélik, cégük hitelkérelmét elutasítanák egy banki hitelbírálat során.

A 2000 cég megkérdezésével készült vizsgálat eredményei arra is rámutatnak, hogy azok a cégek, akik egyébként bíznak a sikeres hitelkérelemben, szintén pesszimistábbak az elérhető hitelösszeg mértékét illetően. A 2007-es 81 százalékról 73 százalékra esett azoknak az aránya, akik legalább az éves nettó árbevételük 10 százalékát elérő hitelösszeg elnyerését is elképzelhetőnek tartják.

A banki hitellehetőségek szűkülése természetesen hatással van a vállalkozások finanszírozási stratégiájára is. Az egy évvel ezelőtt mért adatokhoz képest bizonyos átrendeződés figyelhető meg a vállalatok által figyelembe vett finanszírozási lehetőségekkel kapcsolatban is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.