A válság a Toyotát sem kíméli

Drasztikus mértékben rontotta eredményvárakozását a Toyota. A japán autógyár másfél hónapja még 550 milliárd jenes adózott nyereséget várt, most már ennek kevesebb mint tizedét, míg üzemi szinten veszteséggel számol, amire története során eddig nem volt példa.

Alig másfél hónapon belül már másodszor kényszerült előrejelzéseinek csökkentésére a Toyota. Az autógyártónál most úgy becsülik: a márciussal záruló pénzügyi évben 50 milliárd jenes adózott eredményre tehetnek szert, míg november elején még ennek a tizenegyszeresét, 550 milliárdot vártak. A legfrissebb előrejelzés szerint az üzemi eredmény 150 milliárd jenes veszteséget mutat majd, szemben a korábban várt 600 milliárdos nyereséggel. (A Toyota több mint hét évtizedes fennállása alatt ilyen még nem fordult elő.) A piaci helyzet várhatóan 570 milliárd jennel, az erős jen pedig további 200 milliárddal rontja az eredményt a novemberi előrejelzéshez képest. A Toyota nettó bevétele 21,5 ezer milliárd jen lesz, november elején még 23 ezer milliárdra számítottak.

Az előző, idén márciussal zárult pénzügyi évben a Toyota adózott  eredménye 4,5 százalékkal 1,718 ezer milliárd jenre, az üzemi eredménye 1,4 százalékkal 2,27 ezer milliárd jenre, míg nettó bevétele 9,8 százalékkal 26,289 ezer milliárd jenre nőtt. A csoport 2008-ban 9,23 millió autó gyártására számított, 3 százalékkal kevesebbre, mint tavaly. Ez a szám azonban most tovább csökkenhet, az eladások ugyanis 4 százalékkal 8,96 millióra csökkenek idén a legfrissebb előrejelzések szerint. Az üzleti évének szeptemberben zárul első felében a Toyota adózott  eredménye még 493,47 milliárd jen volt, igaz, ez is 47,6 százalékos elmaradást jelentett az egy évvel korábbitól. Az üzemi eredménye 54,2 százalékkal 582,07 milliárd jenre, a nettó bevétele 6,3 százalékkal 12,19 ezer milliárd jenre csökkent.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.