A tűzzel játszik a magyar kormány az UniCredit szerint

Kockázatosnak ítélte meg a "nagyon innovatív" magyar kormányzati politikát az UniCredit bankcsoport közép- és kelet-európai igazgatója.

Viszonylag jól meg tudott birkózni a pénzügyi szektort érintő eddigi magyar kormányzati intézkedésekkel az UniCredit - mondta a bankcsoport közép- és kelet-európai igazgatója egy szombaton megjelent osztrák lapinterjúban, egyúttal kockázatosnak ítélve meg a "nagyon innovatív" kormányzati politikát.

Gianni Papa szavai szerint az eddigi devizahitel-végtörlesztési program más bankoknál kevésbé érintette az UniCreditet, a bank inkább a tranzakciós illeték terheit érezte meg - idézi a napi.hu cikke.
A bankár úgy vélekedett, hogy a magyar kormány "nagyon innovatívan" veszi kézbe a problémákat, ami kockázatokat rejt magában. "Olykor-olykor bejelentenek valamit" - fogalmazott. Úgy ítélte meg, a kormány cselekedeteiben az is szerepet játszhat, hogy jövőre választások lesznek. "Azonban a tűzzel játszanak", Magyarországra már így is kevesebb befektetés érkezik - tette hozzá.

Azt mondta, a Bankszövetség becslése szerint 2010 óta eddig mintegy 3,6 milliárd eurónyi terhet jelentettek a kormányzati intézkedések a magyar bankszektornak. Az UniCredit azonban jobban meg tudott birkózni a terhekkel, mint más bankok, és egyike azon keveseknek Magyarországon, amelyek nyereségesek - jelentette ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.