A Tigáz se kapcsol ki az ünnepek alatt

A Tigáz december 21-től január 2-ig nem függeszti fel a szolgáltatását azoknál az ügyfeleinél sem, amelyek túl vannak a 60 napos végső fizetési határidőn. A gázcégek közül eddig az E.ON jelzett hasonlót, valamint a többi áramszolgáltató.

A Tigáz Zrt. az év végi ünnepek ideje alatt, 2012. december 21-től 2013. január 2-ig átmenetileg felfüggeszti azoknál a lakossági ügyfeleinél a gázszolgáltatás kikapcsolását, akiknek lejárt a tartozásuk - közölte a hajdúszoboszlói központú szolgáltató.

A társaság az igen nagyarányú kintlévőségek ellenére sem kapcsolja ki a szolgáltatást a több mint 60 napos tartozást felhalmozó lakossági fogyasztóknál - tették hozzá.

Korábbi információink szerint az E.ON lakossági áram- és gázfogyasztó ügyfelei körében december 20-tól január 7-ig nem él a kikapcsolási lehetőséggel.

Más gázszolgáltatók egyelőre nem álltak elő ebbéli terveikkel. A GDF Suez megkeresésünkre azt közölte, hogy közintézményeket nem kapcsolhatnak ki.

Az E.ON mellett ugyanakkor a többi áramszolgáltató már jelezte hasonló szándékait. Az EDF Démász december 20. és január 6. között vállal önmérsékletet. Az Elmű-Émász szintén jelezte lapunk felé hasonló elképzeléseit, egyelőre pontos dátum nélkül.

A kikapcsolási szünet valamennyi szolgáltatónál régi hagyomány, részint az ünnepek, részint extrém hidegek alkalmával. (Előfordulhat, hogy a mostani ünnepek alatt rendkívüli hidegek is lesznek.) Ugyanakkor saját hatáskörben döntenek erről, amit kis eltérések bizonyítanak például a felfüggesztési időszak konkrét hosszát illetően. Igaz, idén januárban a belügyminiszter az akkori hidegekre tekintettel külön kérte is e cégeket a moratóriumra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.