A Telenor szerint a telefonadó megtöri a távközlési piac fejlődését

Az idei első negyedévben nőtt a Telenor árbevétele, azonban a cég szerint ez a pozitív trend csak a percalapú telefonadó bevezetéséig fog tartani.

Jól teljesített a Telenor Magyarország az idei első negyedévben, hiszen a kamat és adófizetés előtti eredménye (EBIT), illetve az egy előfizetőre jutó átlagos havi árbevétele (ARPU) is nőtt a tavalyi első negyedévhez képest, a pozitív trendet azonban megtörheti a tervezett telefonadó – közölte a társaság kedden az MTI-vel.

A közlemény idézi Christopher Laskát, a Telenor Magyarország vezérigazgatóját, aki elmondta, hosszú idő után először a hangalapú és nem hangalapú árbevétel is nőtt.

Hozzátette, a pozitív trendet azonban megakaszthatja a kormány által bevezetendő új, percalapú telefonadó. A jelenleg ismert elképzelések szerint az adó rendkívüli módon befolyásolhatja a felhasználói szokásokat, s negatív hatással lehet a Telenor árbevételére is, miközben továbbá csökkenti a távközlési szolgáltatásokból származó előnyöket Magyarországon. Ezenfelül az adó bevezetése erőforrásokat vonhat el a szolgáltatások bővítését célzó, más fejlesztésektől.

A vezérigazgató szerint sokkal kiszámíthatóbb piaci környezetre van szükség ahhoz, hogy a válság előtti növekedési pályára visszatérhessen a cég. "Csak így tudunk a szolgáltatásaink révén optimális módon hozzájárulni Magyarország versenyképességéhez” – hangsúlyozta a Telenor Magyarország vezérigazgatója.

A Telenor előfizetéseinek száma 38 ezerrel, 3 millió 510 ezerre csökkent a negyedév során. A csökkenés elsősorban a kártyás szegmenst érintette: itt 130 ezres visszaesést regisztráltak, ami főként az inaktív SIM kártyák miatt következett be.

A használatban lévő kártyák száma alapján a Telenor 31,87 százalékos piaci részesedéssel zárta az első negyedévet, ami némileg elmarad a 2011. negyedik negyedévitől, amikor ez az arány 31,98 százalék volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.