A telefonadón nem lesz áfa, tiltanák a csekkdíjat is

A Nemzetgazdasági Minisztérium tervei szerint úgy oldják meg a telefonadó beszedését, hogy arra nem kell rászámolni az áfát. Lapunk értesülései szerint a minisztériumban biztosították a cégeket arról, hogy megtalálják annak a módját, hogy az új adót ne terhelje áfa.

Tegnap vetődött fel, s máig hivatalos reakció híján tartotta is magát az az elképzelés, hogy a forgalmi adót is beszedik a telefonadó után. Kalocsai Zsolt, az RSM DTM adótanácsadó cég vezetője a blogján arról értekezett, hogy az adókivetés logikája szerint a fogyasztókra háruló teher valójában 2,54 forint lehet, hiszen áfa is fizetendő az adó után. Mindezt annak a logikája alapján fejtegette, hogy a benzin esetében például a jövedéki adó után is fizetünk áfát.

Az viszont egyelőre nem dőlt el, hogy hogyan számítják majd az adót. Úgy tudjuk, hogy a tévé-előfizetések adóztatását lényegében elvetették, így az igazi kérdés még mindig az, hogy az előfizetési díjakra vetik ki az adót, vagy pedig az forgalomalapú lesz, mint ahogy a konvergenciaprogram szövegében is szerepel. A cégek komoly erőkkel érvelnek az előbbi mellett, s noha a minisztérium nyitottnak mutatkozik, semmi sem dőlt el.

Mindeközben Zsigó Róbert és Mágori Józsefné fideszes képviselők törvényjavaslatot terjesztettek be a ház elé, hogy tiltsák meg a szolgáltatóknak a csekkdíj alkalmazását. A javaslatot a fogyasztóvédelmi törvény módosításaként nyújtják be, s annak értelmében nem kérhetnének pénzt számlák kiküldéséért a közszolgáltatási tevékenységet folytató vállalkozások, így a távközlési szolgáltatók.

A csekkdíjként emlegetett sarc nem új, legutóbb a Magyar Telekom (142 Ft) jelentette be, korábban a Telenor (127 Ft) vezette be arra hivatkozva, hogy a készpénz-átutalási megbízásokkal extra költségeik vannak. A UPC is megpróbálkozott ilyennel a múltban, de az ügyfélreakciók miatt visszakozott.

A Telekom a csekkdíjat környezetvédelmi okokkal indokolta. Ha a törvényt elfogadják, akkor a cégek maximum kedvezményt adhatnak az elektronikusan fizető ügyfeleiknek. Ez most különösen forró téma, hiszen a sárga csekkes befizetések költségei – akár más módoké – tovább nőnek a pénzügyi tranzakciókra kivetett adó miatt.  

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.