A Takarékbankban is lesz Agrár Széchenyi Kártya

Hamarosan a Takarékbankban is lehet Agrár Széchenyi Kártyát igényelni – mondta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár.

A kormány számít a szövetkezeti hitelintézetekre az agrárfinanszírozásban – mondta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár a takarékszövetkezeti vezetőknek tartott stratégiai fórumon abból az alkalomból, hogy hamarosan a Takarékbankban is lehet Agrár Széchenyi Kártyát igényelni. Az első Agrár Széchenyi Kártyát csütörtökön veheti át az első igénylő.

Az államtitkár megjegyezte 2009-ről 2010 végére az agrárágazat társas vállalkozásainak hitelállománya 7,4 százalékos csökkenést követően 313,7 milliárd forint volt. Az ágazat hiteleinek csupán 22 százaléka volt devizahitel 2010-ben, míg ez az arány nemzetgazdasági szinten átlagosan 55,7 százalékot ért el .

Czerván György ismertette a szeptember 1-jén indult Agrár Széchenyi Kártya konstrukciót, amelyet az őstermelők, a családi gazdaságok, az erdőgazdálkodással, vadgazdálkodással és halgazdálkodással foglalkozó kis- és középvállalkozások igényelhetnek.
Az egy, kettő vagy három éves lejáratú folyószámlahitel összege minimum 500 ezer forint, felső határa 25 millió. A konstrukcióhoz a magyar állam 2 százaklék kamattámogatást és kezességvállalási díjtámogatást biztosít.

Mostanáig az OTP és a Volksbank kapcsolódott be az Agrár Széchenyi Kártya hitelfolyósításba. Megerősítette, a kormány számít arra, hogy a későbbiekben a hitelprogramokhoz több pénzintézet is csatlakozik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.