A szlovákok örülnek a gyenge forintnak

A tartósan gyenge forint miatt ismét beindult a Magyarországot célzó bevásárlóturizmus. Elsősorban Szlovákiából jönnek át hozzánk vásárolni, az északi határ mentén a boltok forgalma akár a negyedével-harmadával is emelkedett a megszokotthoz képest.

Körképünk alapján elsősorban a nagyobb üzletek, így a hipermarketek a célpontjai a bevásárlóturistáknak. A kereskedők közül a régióban számos üzlettel rendelkező Tescónál elmondták: egyre több külföldi vevő érkezik az üzleteikbe. Egyelőre még nem lehet beszélni olyan szervezett bevásárlóturizmusról, mint 2009-ben: akkor sokszor akár 50-60 kilométer távolságból is buszokkal hozták át a szlovák oldalról a vevőket, míg most a többség saját autóval érkezik. Ám ha huzamosabb ideig tart a forint gyengélkedése, akkor várhatóan újraindul a szervezett bevásárlóturizmus is.

Mint emlékezetes, hasonló mértékben 2009 márciusában szállt el a forint árfolyama, akkor is megragadt hosszabb időre a 310-es szint fölött az euró. Bár az akkorihoz képest jóval magasabb üzemanyagárak, illetve a január elseje óta 27 százalékos áfakulcs is elvileg valamelyest visszafoghatják a határon túlról érkező vásárlói rohamot, ám a mostani magasabb euróárfolyam miatt az egyik megkérdezett kereskedő szerint „már egy banánért is érdemes átjönni”.

A kereskedők úgy tartják, hogy a vásárlók bizonyos árfolyamszintek mellett hullámokban indulnak el Magyarországra vásárolni, és fontos megjegyezni, hogy az árfolyamhatásnak több hétig ki kell tartania. Így például 2010 nyarán a Kósa–Szíjjártó-féle forintgyengítő nyilatkozatoknak a kiskereskedelemre nem volt hatása, mivel megszólalásaik után a forintárfolyam viszonylag hamar megnyugodott.

A tapasztalatok szerint 280 forint körüli euróárfolyamnál kezdenek el a szlovák oldalról Magyarországra átjárni, bár ekkor még inkább csak egy-egy nagyobb, havi bevásárlást intéznek el itt, és jellemzően nem is nagy távolságról érkeznek. A 290-es árfolyamnál már érezhetően megnő a dohány- és hústermékek iránti kereslet – ezekben a szegmensekben a legnagyobb az árkülönbség a határ két oldala között. 290 forint felett már az elektronikai termékek forgalma is megugrik, majd 305 forint fölött „elszabadul” a bevásárlóturizmus, a vásárlók mindent visznek, ami mozdítható és belefér a kocsi hátuljába vagy a busz csomagterébe.

A határ menti forgalom keresletnövelő hatásáról vegyes képet kaptunk. Nagyobb kereskedőknél jelenleg már 4-7 százalékos forgalomnövekedésről lehet hallani, míg jó helyen lévő kis boltokban akár 20-30 százalékkal is megugorhat a forgalom. Elsősorban a tartós élelmiszereket, illetve alapanyagokat vásárolják fel, gyakran gyaníthatóan viszonteladók is.

Ugyanakkor nemcsak a magyar devizahitelesek, hanem a határ vonzáskörzetében élő szlovák kereskedők is vigyázó szemmel figyelhetik az árfolyam alakulását. A 2009-es forintgyengülés idején valósággal elnéptelenedtek a szlovák határ menti kereskedések, a szlovák kereskedelmi szövetség szerint a régió kereskedői 10-12 százalékos forgalomcsökkenést kellett, hogy elszenvedjenek még úgy is, hogy nyakra-főre akcióztak.

Annál is inább, mivel a jelek szerint az árfolyamváltozás hatása némi ráhagyással érvényesül, így az ideszokott vásárlók egy része még a forint erősödése után is visszajárt vásárolni, legalábbis még 2010 első felében is érezhető volt egy kisebb forgalomcsökkenés a szlovák oldalon, amit a 2009-es forintárfolyam „utóhatásának” tudtak be a kereskedők – pedig akkor már a 280-as szint alá erősödött a forint az euróval szemben.

Szlovák rendszámú autók a győri Árkád áruház előtt
Szlovák rendszámú autók a győri Árkád áruház előtt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.