Nullázhat a szlovák gazdaság is

Elképzelhető, hogy idén a szlovák gazdaság sem növekszik majd. Elemzők szerint akár az államháztartási hiány három százalékos maastrichti kritériumának teljesítése is veszélybe kerülhet.

Szlovák elemzők szerint elképzelhető, hogy "zéró körüli" gazdasági növekedés lesz az idén Szlovákiában. Mi több, veszélyben látják a maastrichti deficitkritérium, a GDP-arányosan legfeljebb három százalék államháztartási hiány elérhetőségét is.

A kormány korábbi - őszi - becslése valamivel két százalék fölötti hiányt valószínűsített, de akkor még öt százalék körüli GDP-növekedéssel számolva. A kormányzat most 2,4 százalékos deficittel számol.

Az olasz UniCredit Bank helyi elemzője szerint fél százalékos GDP-visszaesés is lehetséges. Más elemzők nem osztják a véleményét: ők növekedésre számítanak, de úgy vélik, ellentétben az eddigi előrejelzésekben szereplő 2,6 százalékkal, a bővülés várhatóan csak 0,3 körüli lesz.

A szlovák Postova Banka egyik elemzője szerint ez az alacsony érték elsősorban az ipar csökkenő termelésének, az állami bevételek mérséklődésének, a külkereskedelem rosszabb teljesítményének lesz a következménye.

A VUB bank prognózisa szerint az idei növekedés nulla lesz, ellentétben a bank korábbi, három százalékos bővülési jóslatával. A VUB vezető közgazdásza a nagy csökkenést a növekedési előrejelzésben elsősorban a zuhanó külföldi kereslettel indokolja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.