A Széchenyi Bank dolgozik a magyar Raiffeisen megvételén

Sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta azt az információt Töröcskei István, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója, hogy az érdekkörébe tartozó Széchenyi Bank megvenné a Raiffeisen magyar leányát. Mint mondta, az ügy folyamatban van.

Folyamatban lévő ügyletekről a megállapodás aláírásáig nem szokás nyilatkozni, sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az ajánlattételről szóló értesülést Töröcskei István – írta a Magyar Nemzet hétfői száma. Az ügy előzménye az a korábbi Magyar Hírlap-információ, amely szerint az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatójának érdekkörében álló Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. ajánlatot tett az osztrák Raiffeisen Bank magyar leánycégére, és a Raiffeisen Bank International AG már vizsgálja az értékesítés lehetőségét.

A magyar állam tavaly szerzett 49 százalékos tulajdont a Széchenyi Bankban, melynek egyedüli részvényese a T & T Ingatlanforgalmazó és Vagyonkezelő Zrt. Ez utóbbi vállalat köthető Töröcskei Istvánhoz. 

A Magyar Hírlap hétvégi írásában számolt be arról, hogy a magyar állam lehet a vevő az osztrák Raiffeisen és az Erste Bank esetében. 

Az egyébként kicsiny Széchenyi Bank saját tőkéből aligha tudná kifizetni a Raiffeisen vételárát - mondta a Magyar Nemzetnek nyilatkozó forrás. Erre egy olyan konstrukció jönne létre, hogy a kisebbségi tulajdonos magyar állam tőkeemelésével vagy hitelnyújtásával jutna hozzá az adásvételhez szükséges pénzhez. 

A lap írása szerint a Raiffeisen magyar egységének a megszerzése beleillik a Takarékbank felvásárlásával elindult, majd a Széchenyi és Gránit Bankban szerzett állami tulajdonrésszel felgyorsuló folyamatba. Ennek a folymatnak a célja az, hogy az itthon működő hitelintézetek ötven százaléka magyar tulajdonban legyen.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.