A szakmák Európa-bajnokságára válogatnak

Gazdasági és érdekképviseleti szervezetekkel kötött szponzori megállapodást a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet (NSZFI), a szerződéssel a fiatal szakemberek részvételét támogatják a EuroSkills2010 szakmai versenyen, azaz a szakmák Európa-bajnokságán.

Jakab János hivatalos delegált kedden az aláírást követő sajtótájékoztatón elmondta: az idén decemberben Lisszabonban megrendezendő versenyen a Szociális és Munkaügyi Minisztérium mellett a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség, a HTTP Alapítvány, a Festo Automatika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége, a LEGRAND Magyarország Zrt., valamint a Magyar Virágkötők, Virágkereskedők Szakmai Egyesülete támogatja a magyar szakemberek részvételét.

A versenyen való magyar részvételt az NSZFI irányítja. A kezdeményezés fő célja, hogy a versenyeken tapasztalt szakmai ismeretekkel, korszerű technológiákkal ismertesse meg a magyar szakképzést - mondta Jakab János.
Nagy László, az NSZFI főigazgatója a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az államnak és a gazdaságnak tartósan együtt kell működnie a versenyeken való részvétel érdekében, és válság idején nagyon pozitív üzenet, hogy a cégek saját forrásaikból vállalják a szponzorálást.

2011 tavaszáig - az SZMM-mel kötött megállapodás értelmében - a szaktárca 200 millió forinttal támogatja a versenyekkel kapcsolatos kiadásokat, így nemcsak a versenyzők részvételét, hanem 100-120 szakoktató és szaktanár Lisszabonba történő kiutazását is - mondta a főigazgató.

A "szakmák Európa-bajnokságának" is nevezett lisszaboni versenyre 31 ország több mint 500 versenyzőjét várják, a magyar résztvevők a szakács, az info-kommunikációs technológiák, az ács, a kőműves, a burkoló, a tetőfedő, a művezető, a mechatronika, a villanyszerelő, valamint a virágkötő versenyszámokban indulnak.

A decemberi döntőre a magyar válogatóversenyek már el is kezdődtek.

A EuroSkills versenyt - amely elsősorban csapatverseny - minden páros évben rendezik meg, míg nemzetközi "párját", a WorldSkills-t minden páratlan évben. Az eseményeken a versenyzők mellett szakértők és megfigyelők is tanulnak, így megismerik az európai szakképzés elvárásait, illetve a legújabb technikai és módszertani fejlesztéseket.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.