A Richter nyeresége 30,3 százalékkal nőtt 2008-ban

Több mint harminc százalékkal nőtt a Richter Gedeon Nyrt. nyeresége tavaly - közölte a társaság szerdán a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint készült konszolidált gyorsjelentésben. Ez volt "az utolsó békeév" - fogalmazott sajtótájékoztatóján a társaság vezérigazgatója, Bogsch Erik.

A gyógyszeripari cég 2008-ban 236,69 milliárd forint árbevételt és 43,44 milliárd forint mérleg szerinti nyereséget ért el, az árbevétel 5,6 százalékkal, a profit 30,3 százalékkal emelkedett 2007-hez képest. A jelentés megjegyzi, hogy a nyereség emelkedése elsősorban a rendkívül kedvező pénzügyi eredménynek tudható be.

A csoport üzleti eredménye tavaly 35,81 milliárd forintot tett ki. Ez 1,3 százalékkal elmaradt az előző évitől.
Csak a negyedik negyedévben a gyógyszergyár konszolidált nyeresége 16 milliárd forint volt, 138 százalékkal több az egy évvel korábbi bázisnál. A negyedéves értékesítés árbevétele 65,32 milliárd forintot ért el, ami 16 százalékkal haladja meg a 2007. negyedik negyedévit. Az egy részvényre jutó nyereség (EPS) 2008-ban 2331 forint volt, szemben az egy évvel korábbi 1789 forinttal.

A jövő és Oroszországot illetően sok jóra nem számítanak a gyógyszeripari cégnél. A Richter Gedeon Nyrt. gyenge első negyedévi forgalomra számít az oroszországi piacán - mondta Bogsch Erik, a gyógyszergyár vezérigazgatója szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Hozzátette, hogy a társaság elsősorban a szállítások ellenértékének beszedésére koncentrál, és ezzel párhuzamosan a készletek csökkentésére törekszik.

A teljes 2009-es árbevételre vonatkozóan a vezérigazgató nem adott előrejelzést a kiszámíthatatlan gazdasági és pénzügyi környezetre hivatkozva. Kifejtette: országonként eltérő, hogy milyen szigorítások várhatók, hogyan alakul a vásárlóerő és a devizaárfolyamok, valamint hogy mindennek milyen hatása lesz a gyógyszerpiacra.

Arra az újságírói kérdésre, hogy a társaság mire szándékozik felhasználni a szabad pénzeszközeit, Bogsch Erik úgy válaszolt: elsődleges cél a termékportfólió erősítése. Hozzátette, hogy a Richter az eredeti kutatásban és a biotechnológia területén egyedüli értékekkel rendelkezik a régióban. A szerdán közölt gyorsjelentés szerint a Richter mintegy 50 milliárd forint készpénzzel rendelkezett a 2008 végén.

A tavalyi évet elemezve a vezérigazgató úgy fogalmazott, hogy "2008 az utolsó békeév volt", amikor a gazdasági válság hatásai még nem érződtek. Úgy vélte, hogy az elkövetkező években a helyzet romlani fog.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.