A remélt növekedésből ez hiányzik a legkevésbé - drágulás lesz

Áremelkedéssel jár a világgazdasági konjunktúra megindulása a müncheni ifo intézet szerdán bemutatott felmérése szerint.

A 119 országra kiterjedő vizsgálat alapján az idén a világ csaknem minden országában fokozódó ütemű drágulás várható, az átlagos árszínvonal 3,4 százalékkal emelkedhet, a tavalyi 3,1 százalék után. Ázsiában lehet a legnagyobb drágulás, elsősorban az élelmiszerért és a nyersanyagokért kell majd többet fizetni. Nyugat-Európában és Észak-Amerikában 2 százalékos lehet az áremelkedés 2011-ben.

Az árszínvonal alakulására vonatkozó kérdéseket az ifo szokásos, negyedévente készülő világgazdasági barométer felmérésében tették fel, összesen 1.117 szakértőnek. A felmérés szerint a világgazdaság túljutott a válságon, és a tavaly év végi megbicsaklás után ismét megindult a fellendülés: az ifo világgazdasági hangulatmutató az idei első negyedévben 106,8 pontra, 2007 vége - vagyis a világméretű válság kitörését megelőző idők - óta a legmagasabbra emelkedett.

A tavalyi utolsó negyedévben 98,6 ponton állt az index, csökkent az egy negyedévvel korábbi 103,2 ponthoz képest.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.