A PSZÁF visszaperelte az ügyfelek pénzét

Mintegy 36 millió forintot kapnak vissza a Santander ügyfelei annak köszönhetően, hogy a pénzügyi felügyelet beperelte a céget a tisztességtelenül felszámított díjak miatt.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) első fokon közérdekű igényérvényesítési pert nyert a Santander Consumer Finance Zrt.-vel szemben. A bíróság kötelezte a társaságot: fizesse vissza érintett ügyfeleinek az éves egyenlegközlő levelek kiküldéséért tisztességtelenül felszámított díjat, összességében mintegy 36 millió forintot.

A PSZÁF január 2-án nyújtott be közérdekű igényérvényesítési keresetet a Fővárosi Törvényszéknél a Santander 2005 februárja és 2012 júliusa között alkalmazott általános szerződési feltételei (üzletszabályzata) egyik kikötése miatt. Ez a hitelintézeti törvényt megsértve alkalmanként 750 forint díjat írt elő az ügyfeleknek a pénzügyi vállalkozás által kiküldött éves egyenlegközlő levél fejében.

A törvény szerint a pénzügyi intézmények kötelesek ügyfeleiknek legalább évi egyszer, s a szerződés lejártakor egyértelmű, közérthető és teljes körű írásbeli kimutatást (kivonatot) küldeni. A PSZÁF-nak – immár a bíróság által is megerősített – álláspontja szerint a fogyasztóknak ez az évi egyszeri tájékoztatáshoz fűződő joga nem korlátozható, s ezért díjat csak akkor számíthatna fel egy pénzügyi szolgáltató, ha ezt a jogszabály tételes rendelkezésével lehetővé tenné.

A PSZÁF – hivatalból és egyedi fogyasztói kérelem alapján is indított – vizsgálata alapján meghozott határozataiban már 2012-ben kötelezte a Santandert a jogsértő magatartás megszüntetésére. Ennek nyomán a pénzügyi vállalkozás újabb hirdetményeiben már nem számít fel díjat az éves egyenlegközlő levél fejében. A társaság ugyanakkor 2009 júliusa és 2012 júliusa között összesen 47 816 alkalommal 27 816 fogyasztóval fizettette meg jogtalanul az éves egyenlegközlő levél díját.

A PSZÁF keresete nyomán a bíróság elrendelte: a Santander az elmúlt három évre visszamenően fizesse vissza érintett (jelenlegi és korábbi) ügyfeleinek a tőlük így jogtalanul elvont összeget. Ez összességében közel 36 millió forintra rúg.

A PSZÁF az elmúlt két évben öt közérdekű pert és hét közérdekű igényérvényesítési eljárást indított pénzügyi szolgáltatókkal szemben a fogyasztók nevében és azok érdekeit képviselve. A már jogerősen lezárult ügyek döntő többségénél – eddig négy ügyben – a PSZÁF nyerte meg a pereket, több esetben még folyamatban van, vagy az első fokú ítéletnél tart az eljárás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.