A Parlament mellett koldult az építési vállalkozó

A Baranyából kerékpárját tolva érkezett Szűcs László egy vakolókanállal koldult a Vértanúk terén. A körbetartozások miatt ellehetetlenült építőipari vállalkozó eredetileg az Országház elé tervezte az akcióját, amit a rendőrség megtiltott, de a Vértanúk terén nem lépett akcióba a vállalkozóval szemben. Később a család is megjelent a téren és rábeszélték a vállalkozót: jöjjön haza.

Késő délután véget ért Szűcs László építési vállalkozó egyszemélyes tüntetése a Parlament mellett. A vidéki építési kisvállalkozót a csőd szélére sodorta, hogy a fővállalkozók rendre nem fizették ki a munkáját, és ez ellen kívánt demonstrálni a fővárosban.

A vállalkozó eredetileg félpályás útlezárást kért volna, és a budai Camponától gyalogolt volna a kerékpárját tolva parlament elé. Azonban a Budapesti Rendőr Főkapitányság (BRFK)  megtiltotta ezt, illetve a parlament előtti demonstrációt arra hivatkozva, hogy most parlamenti ülésszak van.

Amikor Szűcs László délelőtt elindult a budai Campona bevásárlóközpontból, jelentős rendőri erők vonultak fel.

Szűcs kora délután érkezett az Országházhoz, majd egy rövid ideig tartó hezitálás után áttolta a kerékpárját a Vértanúk terére, ahol a Vállalkozók Érdekvédelmi Szervezete, a Vész tizenöt-húsz tagjával demonstrált.

Az állam sz...k ránk! - volt olvasható Szűcs László kerékpárjára szerelt transzparensén. Másutt az állt: csődbe kerültem, mert dolgoztam! Az állítása szerint körbetartozás áldozatává vált építési vállalkozó egy vakolókanalat tett ki maga elé, és órákon át jelképesen koldult a Nagy Imre-szobor tövében.

A vállalkozó elmondta: azért tiltakozik, mivel huszonkét éve dolgozik az építőiparban, előbb egyéni vállalkozóként majd, két céget is alapított, de immár úgy tűnik, hogy a második cége rámegy arra, hogy a fővállalkozói ilyen-olyan ürüggyel nem fizetik ki a munkáját. Közben pedig az adóhatóság már készül behajtani azokat az adókat, amelyek a még ki nem fizetett számlák után esedékesek. Eddig a családi segítségekkel, hitelekkel át tudott lendülni a nehéz időszakokon, azonban mára a ki nem fizetett munkái után járó tartozásai miatt teljesen ellehetetlenült az élete.     

A vidéki vállalkozó kora délután még úgy vélte, hogy addig marad a fővárosban, amíg meg nem oldódik az ügye – ami lehet egy nap, vagy egy hét, vagy fél év.

Késő délutánra azonban a családja rábeszélte - mint Szűcs László elmondta - hogy ne kínozza magát tovább, és menjen haza. Szűcs László szerint annyi adományt kapott a délután folyamán, amiből a családjával haza tud utazni.

Szűcs László kerékpárral érkezett a fővárosba
Szűcs László kerékpárral érkezett a fővárosba
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.