A nyár elején indul a BorsodChem új TDI üzeme

Több mint ezer szerződéses alvállalkozó dolgozik a BorsodChem Zrt. új TDI-2 üzem beruházásán, amely a tervek szerint július 1-jétől megkezdheti kereskedelmi működését - mondta a vegyipari óriásvállalat vezérigazgatója pénteken Kazincbarcikán.

Wolfgang Büchele úgy fogalmazott: ekkor elérik a legnagyobb TDI gyártó státuszt Európában, és bíznak abban, hogy a prognosztizált európai növekedésnek a következő években haszonélvezői lesznek. Jelenleg 90 ezer tonna a termelés kapacitása a TDI (toluilén-di-izocianát) területen, az új üzem ezt kezdetben további 160 ezer tonnával növeli, a végső cél az új gyárban 200 ezer tonnányi termelés elérése.

Hozzátette: az iparág növekedésének dinamikája szerint ezt a vezető pozíciót körülbelül 2014-ig élvezheti a BorsodChem, a Bayer ugyanis addigra átalakítja németországi TDI kapacitását és "visszaveszi" a vezető szerepet. Épp azért azon kell dolgozni, hogy a BC Zrt.-nél felszabadítsák a rendszerben lévő tartalékokat - jegyezte meg.
Rámutatott: Európában a legjelentősebb konkurencia a Bayer és a BASF, amelyek a legmagasabb iparági tudással és tapasztalattal bírnak, és amelyek a BorsodChemre azóta tekintenek valódi versenytársként, amióta a kínai Wanhuával egy csoportba került.

Mérföldkőnek nevezte a társaság életében, hogy január 31-én megtörtént a tulajdonosváltás, és a Wanhua Industrial Group a korábbi tulajdonosoktól - a Permira Alapok / Vienna Capital Partners - megszerezte a cég 96 százalékát. A Wanhua Industrial Group egyik leányvállalata a Yantai Wanhua Kínában a legnagyobb - az építőanyag- és szigetelőanyag-iparban szükséges - MDI (metilén-difenil-di-izocianát) gyártó, míg a BorsodChem Európa egyik legjelentősebb MDI és elsősorban a jármű- és bútoriparban használatos TDI gyártója. Mindkét vállalat a saját kontinensén az iparág vezető termelője, az integrációval pedig globális szereplővé váltak.

Howard Ding, a Wanhua Industrial Group vezérigazgató-helyettese, a BC Zrt. igazgatósági tagja azt mondta: jelenleg abban a fázisban vannak, hogy jobban megismerjék a BorsodChem működését, és közösen dolgoznak ki egy integrációs tervet. A terv az, hogy Európa legversenyképesebb izocianát gyártójává fejlesszék a BorsodChemet. Elmondta azt is: a jövőben több külföldi munkavállalói csereprogramot is szerveznek azért, hogy a dolgozók között szoros munkakapcsolat alakuljon ki.

A BorsodChem egyébként tavaly mintegy 750 millió eurós árbevételt ért el, az EBITDA (a kamat-, adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti nyereség) 90 millió euró volt. Az idei terv 950 millió eurós árbevétellel és 150 millió euró EBITDA-val számol. Ezeket az előrejelzéseket még az előtt kalkulálták, hogy a kínaiak megszerezték az irányítást a társaság felett. Most az térképezik fel, a Wanhuával közösen milyen mértékben tudják még ambíciózusabbá tenni a terveket.

A PVC - (polivinil-klorid) - üzletágról Wolfgang Büchele azt nyilatkozta: továbbra is fontos üzletága a cégnek, hiszen ott használják fel az izocianátok gyártása kapcsán keletkezett sósavat. Nem feltétlenül kell azonban, hogy mindezt tulajdonosként vállalják. "Egyelőre még nem találtunk megfelelő megoldást, hogy jobbá fejlesszük ezt az üzletágat, mint most. Nem vagyunk kényszerhelyzetben, de ha van erre kínálkozó lehetőség a jövőben, akkor megragadjuk" - mondta, hozzátéve, hogy ez akár közös vállalatot jelenthet valakivel, vagy az eladás is szóba kerülhet.

"Akármi is lesz a jövője egy biztos, hogy ez továbbra is Kazincbarcikán marad", hiszen a vállalat továbbra is élni kíván azzal a lehetőséggel, hogy felhasználja egyik melléktermékét az izocianát gyártás mellett - erősítette meg mindkét vezető.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.