Jönnek a nemzeti italboltok?

Egy, a nemzetgazdasági tárca számára készült háttéranyag szerint a dohány után az alkohol nagykereskedelmét is államosítaná a kormány. Az NGM időközben cáfolta a hírt.

A szeszkereskedelmet is "nemzeti hálózatba" terelné egy, a gazdasági tárca számára készített szakértői feljegyzés – írta meg a Magyar Narancs. A lap birtokába került szakértői feljegyzés szerint "a kiskereskedelem és a vendéglátás (kitüntetetten az italmérések) számára az állam által engedélyezett csatornákon keresztül juthatnának el a termékek".

Ez a körülírás arra utal, hogy az előterjesztők az alkohol nagykereskedelmét próbálják valamilyen módon az államhoz kötődő hálózatba szervezni. A dokumentumra hivatkozva a Magyar Narancs szerint a kormány most azt fontolgatja, hogyan lehet állami hálózatba terelni úgy az alkoholkereskedelmet, hogy a fogyasztás se essen vissza és a jövedékadó- és áfabevétel is megmaradjon.

A Narancs a hazai szesziparról a NAV adataira hivatkozva azt írja: az áru terítését 40-50 nagykereskedő, illetve a gyártók végzik, tőlük vásárol a mintegy harmincezer kiskereskedő és 75-80 ezer vendéglátóhely, köztük főként kocsmák.

A nemzetiitalbolt-koncepció a trafikkoncessziós pályázathoz hasonlóan az italkereskedelmet venné célba, az adóhatóság adatai alapján meg lehetne állapítani egy nemzeti alkoholkvótát, amire a piaci szereplőknek pályázniuk kellene – írja a lap.


Cáfol az NGM: "nem nyúlunk az alkoholpiachoz"

"A Nemzetgazdasági Minisztériumban sem fekete-fehér, sem színes változatban nem készül előterjesztés az alkoholtartalmú italok kereskedelmének újraszabályozására" – írták a tárca sajtóosztályáról. Arról az NGM cáfolata nem szólt, hogy korábban történt-e ilyen ötletelés.

Arról korábban mi is beszámoltunk, hogy ötletelés szintjén időről időre felbukkan a kormánynál az alkoholpiac szabályzása, netán államosítása. Kormányzati forrásaink szerint azonban ez csak elképzelés, amit nem követett konkrét lépés, annál is inkább, mivel az alkoholpiac sokkal problémásabb, mint a cigaretta, azaz az alkoholpiacon jóval több a szereplő, továbbá nehéz lenne a koncesszió alapján történő alkoholárusítást egy platformra hozni az Orbán Viktor javaslatára adómentessé tett házipálinkával.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.