A német járvány miatt károsult termelők június 30-ig jelentkezhetnek

Keddtől hatályos az a minisztériumi rendelet, amely lehetővé teszi, hogy a német járvány miatt nehéz helyzetbe került gazdák minél hamarabb hozzájussanak a kártalanításhoz.

Június 30-ig kell jelentkezni a gazdáknak az MVH-nál és a támogatási kérelmeket július 11-ig nyújthatják be. Az unió előírásai szerint a kifizetések augusztusban kezdődhetnek el és október 15-ig tartanak.

Az unió azokat a gazdákat kompenzálja, akik a németországi járvány okozta pánik miatt nem tudták eladni a zöldségeiket. A döntés a gazdák lehető legszélesebb körét érinti, az őstermelőket is. Az Európai Bizottság 210 millió eurós kártérítést szavazott meg erre a célra.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) azonnal megkezdi a kifizetések előkészítését. A kártérítés mértéke a 2007-2010 közötti átlagos zöldségértékesítési árak 50 százaléka lesz, mivel az árak ma a korábbiaknál alacsonyabbak. A TÉSZ-ek (Termelői és Értékesítési Szervezetek) tagjai, Operatív Programjuk révén, akár 70 százalékos kárenyhítést is elérhetnek.

A támogatásból a május 26 - június 30. közötti időszakra vonatkozó kárenyhítési igényeket fogják kielégíteni. A kártalanítást kiterjesztették az uborkán, a paradicsomon, és a salátán kívül a cukkínire és külön magyar közbenjárásra, a paprikára is. Azok a termelők, akiknek eladhatatlan készleteik vannak, június 30-ig jelentkezhetnek a termelői szervezeteken keresztül a Mezőgazdásági és Vidékfejlesztési Hivatalnál. Így az adminisztrációs teendőket a termelői szervezetek végzik el.

Abban az esetben, ha egy adott területen nincs termelői szervezet, amellyel a szükséges szerződést meg lehetne kötni, illetve amely az adminisztrációt átvállalná, akkor a gazdálkodó közvetlenül az MVH-hoz is bejelentheti igényét.

A Fazekas Sándor vezette debreceni informális európai uniós agrárcsúcson, május 31-én, a miniszterek az eredeti napirendet megváltoztatva áttekintették a kóli fertőzés miatt kialakult válságot. Ezt követően a magyar miniszter rendkívüli agrárcsúcsot hívott össze, hogy hivatalos döntéseket hozhasson a testület.

A június 7-i ülésen a miniszterek abban állapodtak meg, hogy valamennyi zöldségtermelőt kártalanítani kell. Az ötórás tanácskozáson a tárcavezetők azt kérték Dacian Ciolos mezőgazdasági biztostól, hogy a Bizottság emelje meg a 150 millió eurós támogatási keretet, növelje a kártérítés mértékét, és terjessze ki más zöldségfélékre is a kompenzációt.

A Bizottság a Miniszterek Tanácsának összes észrevételét elfogadta, és egy napon belül újabb javaslatot terjesztett elő: 210 millió euróra emelte a zöldségtermelők azonnali megsegítésére szánt összeget, a kártalanítást kiterjesztette az uborkán, a paradicsomon, és a salátán kívül a cukkínire és külön magyar javaslatra a paprikára is.

A magyar elnökség páratlan gyors reagálásával és a rekordidő alatt megszületett döntéssel sikerült megmenteni az unió zöldségágazatát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.