A NAV a polgárőrökkel van

Új alapokra helyezve kötött együttműködési megállapodást a Magyar Polgárőr Szövetség (OPSZ) a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) pénteken Budapesten: a február végétől köztestületként működő szervezet stratégiai partnernek tartja az adóhatóságot.

Az OPSZ sajtófőnöke közleményben közölte: a megújított megállapodás szerint Magyarország gazdasági rendjének védelme, valamint az ország területén elkövetett jogsértések felderítése, megszakítása, megelőzése, megakadályozása és az elkövetők elleni hatékony fellépés érdekében a rendelkezésre álló erők, eszközök koncentrálásával, egymás tapasztalatainak átadásával és lehetőségeik eredményesebb felhasználásával segíti a két szervezet egymást a jogszabályokban előírt közös feladatok végrehajtása érdekében.

Nagy Gabriella a közleményben idézi a már 20 éves szervezet vezetőjét, Túrós Andrást, aki a megállapodás aláírásakor úgy fogalmazott: közös ügy, közös feladat, hogy a keretmegállapodás ténylegesen tartalommal legyen megtöltve, és a stratégiai partnerség kialakuljon. Az OPSZ elnöke ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a pénzügyőrök és a polgárőrök közösen lássanak el szolgálatot a jövőben.

A polgárőrmozgalom 1991-ben indult el, eredeti neve Önvédelmi Szervezetek Országos Szövetsége volt. A mintegy 2100 egyesületet tömörítő OPSZ-nek több mint 83 ezer tagja van.

A február elsején hatályba lépett új polgárőrtörvény értelmében a polgárőr-egyesületeknek együttműködési megállapodást kell kötniük az illetékes megyei vagy fővárosi rendőr-főkapitánysággal, és csak azok az egyesületek működhetnek, amelyek tagjai a köztestületté alakult Országos Polgárőr Szövetségnek.

Az új jogszabály szerint csak 18 évnél idősebb, büntetlen előéletű emberek lehetnek polgárőrök; minden polgárőr egységes, kitűzhető, fényképes azonosító igazolványt kap, és formaruhát viselhet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.