A nagy adócsata hete Amerikában
A nagy adócsata hete kezdődött el az Egyesült Államokban, egyelőre még nem az átfogó reformról, amelyet a republikánusok Ronald Reagan 1986-os bevétel-semleges – kiskapukat bezáró és egyes érdekcsoportok kedvezményeit megszüntető – átalakító munkája ösztönözne. Huszonöt év alatt újra kinyílt sok kiskapu és az adórendszer telítődött átmeneti intézkedésekkel, időleges kedvezményekkel.
Nos, ezen ideiglenes, a válság hatására született, s mindössze egy évre tervezett adókedvezmény meghosszabbításáról dúl a vita. A munkavállalók társadalombiztosítási hozzájárulását 6,2-ről 4,2 százalékra csökkentették 2011-re. Családonként ezer-kétezer dollár maradt a kasszában, abban a reményben, hogy a többletköltés élénkíti a gazdaságot és munkahelyet is teremt. A republikánusok egy része szerint ez a várt hatás elmaradt, ezért kifuthatna ez a rendszer az év végével.
Ám Obama elnök és a demokraták sarokba szorították a képviselőházban már többségben lévő, s a jövő évben a Fehér Házat és a szenátust is visszahódítani óhajtó köztársaságiakat, akik abban a furcsa helyzetben találják magukat, hogy lényegében belemennek egy adóemelésbe, miközben annak éppen az ellenkezőjét ígérik.
Barack Obama a napokban már azzal érvelt, hogy a republikánusok elvennék ezt az évi ezer-kétezer dollárt 160 millió amerikai családtól, csak azért, hogy ne emelkedjék 350 ezer olyan polgár adója, aki egymillió dollárnál is többet keres. A demokraták rájuk vetnének ki különadót, 3,25 százalékot. A republikánusok szerint ez nem lehet tárgyalási alap, ugyanakkor azt mondják egyre inkább, hogy az adócsökkentés meghosszabbításáról meg kéne állapodni. Ez érthető, jönnek a választások.
Közvetve persze, és semmiképpen sem akarván befolyásolni az amerikai vitát, a fejlett államokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) a minap közzétett tanulmányában a jövedelmi egyenlőtlenségeket vizsgálta, amelyek tompítását szorgalmazta. Az OECD által megfigyelt térségben a felső tíz százalék jövedelme az alsó tíz százalékának a kilencszeresét éri. Az Egyesült Államokban a felső egy százalék keresménye megduplázódott 1979 és 2007 között, miközben a jövedelmi létra alján állóké csökkent.
Az alkut nehezíti az Egyesült Államokban, hogy a republikánus párt a megosztottabb a kérdésben. Az adóellenes Tea Party feltűnése egyrészről, illetve a nemzeti össztermék (GDP) 100 százalékát meghaladó államadósság és a hatalmas deficit másrészről az oka a belső viadaloknak – különösen, hogy közeleg az elnök- és törvényhozási választás, amelynek előkampánya máris zajlik. Inkább a republikánusok körében, hiszen a hivatalban lévő demokrata elnök szeretné újraválasztatni magát, és komoly kihívója a párton belül eddig nem akadt.
S a köztársaságiak e két említett befolyás miatt számos nézetet képviselnek: a társasági adó és a tőkejövedelmeket, osztalékokat, kamatokat terhelő adók felszámolását sürgetik, miközben mások elismerik, hogy az egyre alacsonyabb közterhek nyilvánvalóan nem élénkítették a kívánt mértékben a gazdaságot, hiszen az adósság az egekben. S nehéz lesz csak kiadáscsökkentéssel megállítani az adósság emelkedésének a folyamatát. Az adóterhek megfelelő mértékéről is vita bontakozik ki a párton belül, ideértve a kiskapukat és a kedvezményeket is.
Érdekes, hogy az egyeztetések során nemrégiben holtpontra jutott kongresszusi deficitcsökkentő „szuperbizottságban” a republikánus Patrick Toomey javaslata is vegyes fogadtatásra talált a saját pártjában is, holott az adórendszer átalakítása révén 35-ről 28 százalékra vitte volna le a felső kulcsot. A demokraták persze azt mondták erre, hogy a gazdagokat támogatja, míg az alacsonyabb jövedelműek esetében növelnék az adóterhelést.
Most előállt ez a különös helyzet, hogy az adóemelés ellenzése közepette a republikánusok voltaképpen elleneznek egy adócsökkentést, vagyis támogatnak egy adóemelést, hiszen ha nem történik semmi, akkor januártól megint 6,2 százalék lesz a munkavállalói tb-járulék. S a köztársaságiak körében mindenki úgy emlékszik, hogy idősebb George Bush azért veszített 1992-ben, mert megszegte ígéretét, hogy nem lesznek új adók.
A kongresszusban eddig elvéreztek a javaslatok, de sürget az idő. A demokraták szerint a tb-járulékot le lehetne vinni 3,1-ra és a különadót 3,25 százalékban megállapítani. A republikánusok maradnának a 4,2 százaléknál, de ennek fényében befagyasztanák a szövetségi állami dolgozók bérét, s a létszámot csökkentenék. Elvileg az asztalon hever a republikánus Susan Collins és a demokrata Claire McCaskill kompromisszumos kétpárti indítványa, hogy maradjon a jelenlegi tb-szint, mérséklődjék a szintén 6,2 százalékos munkaadói járulék is, az egymilliónál többet keresőkre azonban csak kétszázalékos különadót vessenek ki. További demokrata javaslat, hogy a deficitet csökkenteni lehetne a két szövetségi jelzálog-társaság, a Freddie Mac és a Fannie Mae jelzálogkölcsöneit közvetítők díjának az emelésével.
A különadóval azonban a republikánusok szerint nemcsak az a baj, hogy új különadó, hanem az is, hogy a kisvállalkozók a cég jövedelmét a személyi jövedelemadóval együtt vallják be, vagyis ez visszavetné az üzleti életet. Erre az ellenérv az, hogy a kisvállalkozóknak csak alig egy százaléka mutat ki egymillió dollárnál magasabb jövedelmet. Viszont a köztársaságiak hozakodtak elő egy másik bizarrnak tetsző felvetéssel, hogy a jogosultság szigorítása révén el kéne érni, a gazdagok ne folyamodhassanak munkanélküli segélyért és élelmiszerjegyért.
