A munkáltatók cafetériaként adhatják a Széchenyi Pihenő Kártyát

A kártya becslések szerint középtávon mintegy 35 százalékos fellendülést eredményezhet a turizmusban, illetve 0,6 százalékkal bővítheti a GDP-t.

A kormány március 30-i ülésén döntött a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásáról: az új cafeteria elemet a munkáltatók évi 300.000 forint értékben adhatják a munkavállalóknak járulékmentesen, kedvező adózással. Mint arról korábban többször is hírt adtunk, a Széchenyi Pihenő Kártyával szálláshely-szolgáltatással együttesen vehetők igénybe azok a szolgáltatások, amelyek a pihenést, valamint az egészség védelmét és megerősítését szolgálják.

A Nemzetgazdasági Minisztérium által szerda este kiadott közlemény szerint ide tartozik a szálláshely-szolgáltatás, az éttermi vendéglátás, a fürdőszolgáltatások, a betegségmegelőző, egészségmegőrző, egészséghelyreállító szolgáltatások, a múzeumi, színházi, növény-állatkerti, ill. egyéb művelődési intézményi belépők, a természetvédelmi területek, tematikus parkok, szabadidőparkok belépői, az utazásszervezőknél megrendelt belföldi utazási csomag, a testedzési szolgáltatások, a verseny- és lovaglóistállók szolgáltatásai.

A 300.000 forintos keretösszeg a kedvezményes adózás felső határa. A munkáltató ezen felül is utalhat a kártyára, de ezt az összeget az egyéb jövedelmekkel azonos járulékok terhelik. Minden munkavállaló egy társkártyát kaphat térítésmentesen.

Annak érdekében, hogy a munkavállalók 2012-ben minél szélesebb körben a SZÉP Kártyát választhassák, már 2011-ben kész és működő rendszert kell felmutatni számukra. A SZÉP Kártya piaci bevezetése a kormányrendelet hatályba lépését követően néhány hónapot vesz igénybe.

Széchenyi Pihenő Kártya elfogadóhellyé váláshoz nem kell feltétlenül POS terminállal rendelkezni, fogalmaz a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye. A kormányrendelet szerint a kibocsátó köteles megteremteni az internetes fizetés technikai feltételeit is, vagyis elegendő az elfogadáshoz internetes kapcsolattal rendelkezni. A Széchenyi Pihenő Kártya rendszerében várhatóan több kibocsátó intézmény is részt vesz majd, az elfogadónak azonban elegendő lesz mindössze egy intézménnyel szerződnie.

A kártya alkalmazása becslések szerint 3-5 éves időtávon belül a belföldi turizmus mintegy 35 százalékos fellendülését eredményezi. A multiplikátorhatás figyelembe vételével ez a GDP 0,64 százalékos bővülését és a költségvetési egyenleg 0,13 százalékos GDP arányos javulását eredményezheti - áll a minisztériumi közleményben.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.