A Mol 45 milliárd forint osztalékot fizet

Legutóbb a 2007. évi eredmény után fizetett a cég osztalékot, akkor 85 milliárdot.

Megszavazta a 45 milliárd forint osztalék kifizetését a tavalyi eredmény után a Mol Nyrt. éves rendes közgyűlése csütörtökön. Az osztalék több mint 2 százalék, mintegy 460 forint hozam részvényenként, az eredmény fennmaradó része tartalékba kerül.

A saját részvényre eső osztalékot az osztalékra jogosult részvényesek között, részvényeik arányában fizetik ki. A közgyűlésen a részvényesek 67,87 százaléka képviselteti magát.

Legutóbb a Mol a 2007. évi eredmény után fizetett osztalékot, amelynek összege 85 milliárd forint volt, részvényenként 780 forint. A Mol Csoport 2007-ben 217 milliárd forint adózott eredményt könyvelt el.

Az igazgatóság javaslata alapján a közgyűlés elfogadta a Mol Csoport nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készített konszolidált éves beszámolóját és az erre vonatkozó könyvvizsgálói jelentést, 4.993 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 154 milliárd forint anyavállalati részvényesekre jutó eredménnyel.

A közgyűlés elfogadta a magyar számviteli törvény szerint elkészített éves beszámolót és az erre vonatkozó könyvvizsgálói jelentést is, 3.168 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 150 milliárd forint mérleg szerinti eredménnyel, illetve 104 milliárd forint lekötött tartalékkal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.