A médiahatóság védi a mundér becsületét

Az NMHH közleményben reagált arra, hogy a Vodafone lapunkban bejelentette: perelni fogják a médiahatóságot, ha az nem hosszabbítja meg a 900 MHz-es frekvenciáit. A hatóság szerint szabályosan jártak el.

A frekvenciahasználati jogosultságok meghosszabbítását érintő döntés minden tekintetben megfelel mind a szolgáltatókkal kötött szerződésekben foglaltaknak, mind az európai uniós normáknak, mind "a hatályos nemzeti törvényeknek" – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság arra reagálva, hogy a Vodafone lapunkban bejelentette: perelni fognak, ha az NMHH nem hosszabbítja meg a 900-as sávjait. 

– Az NMHH bízik abban, hogy a témában megjelent cikkek a Vodafone tényleges szándékait illető egyes állításai félreértésen vagy tévedésen alapulnak, és nem a cég véglegesen kialakított hivatalos álláspontját tükrözik – írja az NMHH, amelynek alighanem elkerülte a figyelmét, hogy a lapunkban megjelent információ Marchhart Pálnak, a Vodafone szabályozásért felelős vezérigazgató-helyettesének nyilatkozata volt. E szerint a hatósági döntés közlését követően felszólították az NMHH-t az érvényben lévő szerződésük betartására, de mivel harminc napjuk van a jogorvoslati lépés megtételére, május 8-án beadják a keresetet a médiahatóság ellen, ha addig nem születik más megállapodás a 900-as sávok sorsáról. 

A Vodafone az NMHH mai közleményére nem kívánt reagálni. Lapunk úgy tudja ugyanakkor, hogy a hatóság munkatársait nem érhette váratlanul a lapunkban és az Origón megjelent információ, hiszen a Vodafone mind szóban, mind levélben tájékoztatta álláspontjáról és szándékairól a hatóságot.

A hírközlési hatóság emlékeztet, hogy nemrég nyilvánosan is megtett bejelentésében világossá tette, hogy a hazai digitális gazdaság fejlődésében érdekelt cégek jövőbeni frekvenciahasználati jogosultságát stratégiai szintre emelt partnerség keretében kívánja biztosítani. Ez új fejezetet nyit a frekvenciák kizárólagos tulajdonával rendelkező állam és a szolgáltatók viszonyában.

Arról, hogy e stratégiai partnerség mit is jelent, arról az NMHH nem adott tájékoztatást. Annyit közöltek, hogy így egyszerre válik biztosítottá a kiszámítható piaci viszonyok megteremtése, a szolgáltatások minőségének, versenyképességének növelése és a szolgáltatásokhoz való hozzáférés esélyegyenlőségének kiterjesztése. 

Az NMHH biztos abban, hogy más felelős szolgáltatókhoz hasonlóan a Vodafone is maradéktalanul egyetért a fenti célokkal, hiszen e célok vitatása vagy megkérdőjelezése nehezen volna beilleszthető egy stabil és kiszámítható feltételeket teremtő, hosszú távú együttműködés kereteibe – áll a közleményben.

Az NMHH április 8-án jelentette be, hogy új stratégiai alapokra kívánja helyezni az együttműködést a mobilszolgáltatókkal, és ennek első lépéseként nem kívánja automatikusan meghosszabbítani a szolgáltatók jelenlegi frekvenciahasználati jogosultságát. 

A Vodafone 900 és 1800 megahertzes (MHz) frekvenciahasználati jogosultsága 2014. október 8-án jár le. A Vodafone korábban már jelezte, hogy a hatályban lévő hatósági szerződésben a magyar állam vállalta, hogy a három mobilszolgáltató között nem tesz hátrányos megkülönböztetést, és a Vodafone vonatkozásában nem alkalmaz hátrányosabb feltételeket, mint a Magyar Telekom és a Telenor esetében tette, amikor 2007-ben meghosszabbította a frekvenciahasználati engedélyüket.  

Az NMHH álláspontja szerint a hatóság saját joga dönteni a frekvenciák hosszabbításáról. A Telenor és a Magyar Telekom 900 MHz-es jogosultsága 2016. május 4-én, a két társaság 1800 MHz-es jogosultsága 2014. október 7-én, a három mobilszolgáltató által 2004-ben vásárolt 2100 MHz-es spektrumhasználati jogosultság pedig 2019-ben jár le.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.