A márkakereskedők megtartanák a regisztrációs adót

Az adó csökkentése vagy eltörlése zsákutca és többmilliárdos mínusz a költségvetésnek, ráadásul nem okozna árcsökkentést az új autóknál, és nem fiatalodna az autópark sem - mondják a márkakereskedők.

Az autóimportőrök nem támogatják a regisztrációs adó csökkentését és eltörlését sem, hiszen az nem generálna új vásárlásokat, és csak a használatautó importőröknek kedvezne, miközben rossz a környezetvédelem és az költségvetés szempontjából is. 2008-ban 91 milliárd forint bevétel származott az autók regisztrációs adójából, az idei évre tervezett összeg 82,1 milliárd forint.
A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke lapunknak elmondta, hogy inkább a többi Európai Uniós tagországhoz hasonlóan a régi autók cseréjéhez várnak támogatást, ez fiatalíthatná az immár hárommillió darabos és 10,4 éves magyarországi személyautó-parkot. Az MGE előrejelzése szerint 125-130 ezer új autó eladása szerepel az idei tervekben, ez 25 százalékkal kevesebb a tavalyi forgalomnál. Ám még ezt is csak úgy lehetne elérni - hangsúlyozzák - ha más európai országokhoz hasonlóan Magyarországon is támogatná az állam a régi autók újra cserélését. Cserébe, a remélt 8-9 milliárd forintos költségvetési forrással azonos mértékű lenne márkakereskedők hozzájárulása az akcióhoz, melyben a tíz évnél régebbi autókat, alacsony káros- anyagkibocsátású környezetbarát modellekre lehetne cserélni. Egy család esetében egy autó cseréje szerepelhetne az akcióban. A régi személyautót a regisztrált bontók valamelyikének újrahasznosításra leadja tulajdonos, aki új jármű vásárlásakor a gyár és a költségvetés részéről azonos mértékű támogatást kapna, ami így tényleges árcsökkenést eredményezne.
Emlékezetes, hogy korábban az új gépjármű értékesítés drámai visszaesésének hatására egyre szélesebb körben vetődött fel a regisztrációs adó eltörlése, melynek lehetőségét még Bajnai Gordon miniszter is megfontolandónak tartotta egy járműipari egyeztető fórumon. A MGE elnöke szerint a regisztrációs adó mértékét a gyártó figyelembe veszi a listaár képzésénél, és az adónem eltörlése a legtöbb márkánál az átadási ár növelését eredményezné így sem a vevő, sem a költségvetés nem járna jól. A regisztrációs adó eltörlése kizárólag a használt-autó importőröknek kedvezne, mert esetükben ez az egyetlen tételes adó, azaz ennek mértéke független a számlától.
Az adó eltörlése tehát mindazokat sújtaná, akik itthon az elmúlt években új, vagy használt gépjárművet vásároltak megfizetve a regisztrációs adót is, hiszen az autóik piacképtelenné válnának a beözönlő nyugat-európai használt autókkal szemben. A kellően át nem gondolt javaslat hatására már az elmúlt napokban is szinte megállt az új személygépkocsi és motorkerékpár eladás, hiszen az esetleges vevők kivárnak azt gondolva, hogy az adó eltörlése árcsökkenéshez vezethet.

Autókereskedés
Autókereskedés

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.