A Malév után a közutakat is sorsára hagyja a kormány

Sorsukra hagyja az állami közutakat a kormány. Az egyre pusztuló úthálózatra évek óta nem szántak olyan keveset, mint az idén: a költségvetés egyetlen forintot sem ad. A finanszírozásban tátongó lyukak betömésében minden korábbinál többet várnak az autósoktól.

Évtizednyi szakadatlan fejlesztés után rosszabbak a magyar utak, mint 2001-2002-ben voltak – ez is kiderül abból a felkészítő anyagból, amit Németh Lászlóné kizárólag a közlekedéssel foglalkozó múlt heti kormányülés előtt kapott. A nemzeti fejlesztési miniszter számára készült összefoglaló egyértelművé teszi: az állapotromlás a 2010-es kormányváltás után nem állt le, sőt ha lehet, még gyorsult is. De belelapozva az is nyilvánvaló, hogy az autósok az idén megint kénytelenek lesznek beletörődni az utak pusztulásába. Ezt sejteti, hogy 2006 óta kormány még nem akarta olyan kevés pénzből megúszni az úthálózat fenntartását, mint 2012-ben Orbán Viktor csapata.

Egészen konkrétan a költségvetés az idén egyetlen forinttal sem járul hozzá a közúthálózat fenntartását finanszírozó Útpénztár bevételeihez. Még azt a 26,2 milliárdos átutalást sem ismétlik meg, amit 2011-ben kénytelen-kelletlen végrehajtottak. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, ahogy a Malév megmentését, úgy az úthálózat működtetését is „külső befektetőkre” hagyná. Igaz, míg a csődbe ment nemzeti légitársaság esetében „tőkepénzes partnert” kerestek, az utaknál elsősorban a lépten-nyomon kátyúkat kerülgető autósok zsebére alapozták a terveket.

A 31,6 ezer kilométeres országos közúthálózatra az Útpénztárból 2012-ben összesen 60,8 milliárd forint jut. Ebből úgy 60,2 milliárdot az alapot kezelő Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) működési bevételei adnak: amihez a tavalyi 46 milliárd után az idén mintegy 55-56 milliárd forinttal az autósok járulnak hozzá az autópályák használati díjainak befizetésével, a fennmaradó ötmilliárd pedig a túlsúlydíjakból, jó teljesítési, és bérleti díjakból, kötbérekből, valamint kártérítésekből folyhat be. Ezt néhány százmillióval fejelik meg a KKK egyéb bevételei. Végül mindezt a költségvetés egy fityisszel egészít ki.

Az Útpénztár „elszegényedésével” nem egyszerűen az a baj, hogy az utakra rendelkezésre álló források együttesen sem érik el a 2008-as szintet, amikor a költségvetés egymagában 78,2 milliárd forintot szánt erre a célra. Vagy, hogy az idei keret felét sem teszi ki a 2008-ban matrica díjbevétellel és egyéb bevételekkel együtt felhasznált 131,8 milliárdnak. A probléma sokkal inkább az, hogy az állapotmegőrzésre fordítható pénz hiányában a nemzeti útvagyon rohamosan veszít értékéből.

Az egy évtizeddel ezelőtt még tízezer milliárd forintos nagyságrendű vagyonként emlegetett országos közúthálózat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) adatai szerint tavaly már csak bruttó 7182 milliárdot ért. A 2011-es értékvesztés önmagában 183 milliárd forint volt. Ezen belül az 5689 milliárd forintra taksált utak 169,8 milliárd, a 448,2 milliárd forint értéken nyilvántartott hidak 13,4 milliárd forintot veszítettek értékükből. Egyedül az infrastruktúrának helyet adó 1044 milliárd forintnyi földterület értéke nem csökkent.

A könyvelők szemébe könnyet csalhat, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. mintegy 700 milliárd forintnyi beruházással készült el – döntő hányadában a brüsszeli pénzből. Ha ezt átadja az államnak, kiderülhet, hogy a nemzeti útvagyon értéke valójában nem csökkent, hanem még növekedett is. Kár, hogy mindebből a közlekedők keveset éreznek majd.

Az autósoknak jobbára a rossz utak jutnak. A fejlesztési tárca miniszter asszonyának kezébe adott összefoglaló tanúsága szerint legalábbis az országos közúthálózat 51,8 százalékán a burkolat felületének épségét rossznak minősítették 2011-ben. Vagyis, a közlekedésre európai mércével mérve csak hatalmas jóindulattal használható, zömében rendkívül balesetveszélyes állami utak hossza meghaladta a 16 ezer kilométert. Ez az előző évhez képest több mint egy százalékos romlást jelez, 2001 óta pedig 15 százalékos pusztulást mutat. A felületépség ugyanakkor csak az utak 8,6 százalékán számít jónak, a 2009-es 12,9 százalék, a 2010-es 11,9 százalék után.

Valamivel jobb a helyzet az utak felületének egyenetlensége alapján. Rossz minősítést az úthálózat 24,5 százaléka, 7749 kilométer kapott – egy százalékkal kevesebb, mint az előző évben. A jónak tartott szakaszok hossza ugyanakkor elérte a 10,5 ezer kilométert, a teljes hálózat 33,3 százalékát. Ami az NFM adatai alapján számolva azt mutatja, hogy egy év alatt a kormányzatnak kevesebb, mint 160 kilométernyi út burkolatán sikerült a forgalmat zavaró egyenetlenségeket felszámolni.

A tematikus kormányülésre összeállított számsorokból nem derül ki, hogy a szerény javulásért a jelenlegi, vagy még az előző kabinetnek kell köszönetet mondani. Mindenesetre annyi biztos, a gyorsforgalmi- és főúthálózat fejlesztését egészen 2027-ig programozó Orbán-kormánynak sok igazi saját eredménye ezen a területen nem lehet.

Miközben ugyanis 2015-16 feladatait egy tavaly elfogadott kormányhatározatban pontosan meghatározták, 2010-11-ben inkább tervezgettek, mint dolgoztak, arról pedig hallgattak, mi lesz 2012-ben. Talán mert rövidtávon egyre megy, nemzeti légitársaság, vagy állami közúthálózat: a költségvetés erejéből egyik megtartására sem futja. A különbség legfeljebb annyi, hogy míg a Malév csődbe megy, repülőgépeit visszaveszi a finanszírozó, az utak akkor is itt maradnak, ha egyik-másik autóval már nem is járható, netán balesetveszélyes.

Több lyuk, mint aszfalt
A kosdi felhajtótól a szobi lehajtóig körülbelül száz, olykor egymásba nõtt mély kátyú tátong
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.