A magyar GE 187 milliót kapott az idei munkahelymegtartásért

Az elkövetkező két évre 2700 fős leépítést tervező magyar GE az idei munkahelymegtartásra 654 millió forint állami támogatást nyert el, de ebből végül csak 187 milliót használt fel. A munkaügyi tárca szerint a GE teljesítette azt, amit a támogatás fejében vállalt.

A General Electric Hungary Zrt. (GE) a „Munkahelyek megőrzéséért" elnevezésű központi munkaerő-piaci program támogatására 2009. február 10-én nyújtott be programtervet a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalhoz (FSZH). A GE első körben csökkentett idejű foglalkoztatáshoz kért 5 havi bérkiegészítést 7 784 dolgozót érintően, 1,234 milliárd forint Ft összegben, és összesen 8 471 fő munkavállaló munkahelyének megtartását vállalta. A támogatásáról szóló kormányrendelet megjelenését követően a cég az igényét pontosította, amely így 1,091 milliárdra változott.

A GE programtervét a szakértői bizottság megtárgyalta, a kért támogatást javasolta, amelyet a szociális és munkaügyi miniszter 2009. május 19-én jóváhagyott. A munkahelymegőrző támogatás a teljes Consumer and Industrial Üzletágat érintette (a most bejelentett, 2010-2011-ben végrehajtanadó leépítésekben leginkább érintett fényforrásgyártás is ide tartozik). A támogatásban érintett gyáregységek Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Vác, Ózd, Hajdúböszörmény, Kisvárda, illetve Budapest területén találhatóak.

A GE időközben tájékoztatta az FSZH-t arról, hogy megrendelés-állománya váratlan növekedése miatt az eredetileg kért 5 havi támogatást nem tudja igénybe venni, emiatt kérte a támogatási idő 3 hónapra csökkentését: így a támogatás 7 784 főt érintően 654 millió Ft-ra csökkent 8 471 dolgozó megtartása mellett. A Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ és a GE ezt követően 2009. június 26-án kötött szerződést, amely 2009. április 5. - 2009. október 4. közötti időszakra (3 hó támogatási és 3 hó továbbfoglalkoztatási kötelezettség időszakra) vonatkozott.

A GE részére 2009. szeptember 1-jén benyújtott elszámolás alapján végül 184 millió fizetett ki az állam a 2009. április 5 - 2009. június 30. közötti időszakra. A 2009. júliusra, illetve a megelőző hónapokra szóló korrekciós összegként további 2,3 millió forint támogatás elszámolása történt meg, ennek átutalására kedden történik meg.

A megítélt támogatásból tehát ténylegesen 186,6 millió forintot fizet ki a munkaügyi tárca, 467,6 millió forintot nem használt fel a cégl. A munkaügyi tárca álláspontja szerint cég a munkahelymegőrző támogatásra megkötött hatósági szerződésben vállalt kötelezettségét (amely 2009. október 5-én lejárt) teljesítette.

A múlt héten bejelentett leépítési tervekkel kapcsolatban a tárca közleménye úgy fogalmaz: az illetékes kormányzati szervek és a cég november első hetében - az elkövetkező egy évre vonatkozó - közös feladat- és ütemtervet állít össze. Ennek segítségével akarnak felkészülni a tervezett átszervezés (azaz leépítés) várható hatásainak "komplex kezelésére".

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.