A magyar állam végleg elvesztette a Postabank-pert

A felperes magyar állam szerint a Deloitte és a Prudentia könyvvizsgálók 50 milliárd forint kárt okoztak azzal, hogy hozzájárultak a Postabank vagyoni helyzete körüli ködösítéshez. A bíróság nem így látta.

A magyar állam véglegesen elvesztette a Postabank-pert, miután keddi ítéletében a Legfelsőbb Bíróság elutasította azt a felülvizsgálati kérelmet, amelyet a magyar állam a Postabank könyvvizsgálói ügyében korábban hozott elutasító bírósági döntés ügyében indított.

A több mint tíz éve kezdődött perben a felperes magyar állam a a Postabank volt könyvvizsgálói ellen két jogcímen 170 milliárd forintos kárigényt jelentett be , de az idők során az összeg 50 milliárdra csökkent, mivel a Postabank által okozott kár nagyobb része megtérült.

Az 50 milliárd forintos kártérítést a Postabank két volt könyvvizsgálója, Deloitte Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. illetve a Prudentia Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. ellen kívánta érvényesíteni a magyar állam, mivel indoklása szerint a két könyvvizsgáló hozzájárult ahhoz, hogy, hogy a pénzintézet működéséről, gazdasági teljesítményéről hamis kép alakuljon ki.

(Az időközben megszűnt harmadik könyvvizsgálóval, az Arthur Andersennel (AA) szembeni kártérési igény elenyésző, bár a bírósági eljárás itt még folytatódik.)

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.