A Louis Vutton milliárdokat ad a Bulgariért

A francia Louis Vuitton felvásárolja az olasz Bulgarit: a tranzakció értéke legalább olyan magas, mint a cégek termékei: a családi cég közel 5,9 milliárd eurót ér.

A világ egyik legnagyobb luxusipari konglomerátuma az LVMH Moet Hennessy Louis Vuitton SA. a tervek szerint 3,7 milliárd euróért felvásárolja az eddig családi kézben tartott Bulgari SpA ékszerkészítő vállalat többségi tulajdonát.

A mostani felvásárlást az LVMH részvénykibocsátással finanszírozza 16,5 millió új részvényt bocsátana ki egyenként 113 euróért, ezért a Bulgari 152,5 millió papírját veszi meg, vagyis a francia divatcég 12,25 eurós árfolyamon veszi a Bulgari papírokat - ez pedig 61 százalékkal több a március negyediki záróárnál.

A Louis Vuitton ezért az árért Bulgari 50,4 százalékát kapja meg, valamint elővásárlási jogot is kap - áll az olaszországi tőzsdén közzétett közleményben. A Bulgari család szerint a tranzakcióval az ékszerkészítő cég további lehetőségeket kap a globális piacon való terjeszkedésre, ám az ezidáig családi tulajdonban álló cég vezetői helyet kapnak az LVMH vezérigazgatói tanácsában is. A konszern ékszer-és óra üzletágáért felelnek majd a bulgaris szakemberek, ám a Louis Vuitton-nál számítanak a luxuspiacon szerzett marketing-tapasztalataikra is.

Bernard Arnault az a vezérigazgató, aki igazi világcéggé fejlesztette az LVMH konszernt. Előbb a donna Karen International felvásárlását hozta tető alá, majd kisebbségi részesedést szerzett a sáljairól ismert Hermes-ben. Utóbbiról még a Hermes sem értesült, a tranzakció időpontjában, azóta persze igen, hiszen a Louis vutton konszern jelenleg a cég hetven százalékos tulajdonosa.

A francia cég már rég kiszemelte a Bulgarit, melynek forgalma 2010 utolsó negyedévében 21 százalékkal nőtt, összesen 357,8 millió eurót tett ki. A teljes éves bevétel 1,07 milliárd euró volt, ami 15 százalékos növekedés éves alapon. Az idei évre is kétszámjegyű növekedést jeleztek előre.

 

A boutique worker arranges a Bulgari display window in Shanghai in this November 20, 2003 file photo. France's LVMH will take over Italy's Bulgari in a 3.7 billion euros ($5.19 billion) deal to add lustre to the No.1 luxury group's jewellery business
A boutique worker arranges a Bulgari display window in Shanghai in this November 20, 2003 file photo. France's LVMH will take over Italy's Bulgari in a 3.7 billion euros ($5.19 billion) deal to add lustre to the No.1 luxury group's jewellery business and bring it more exposure to emerging markets. LVMH will buy 50.4 percent of Bulgari, issuing 16.5 million shares in exchange for 152.5 million shares held by the Bulgari family, the companies said in statements on March 7, 2011. Picture taken November 20, 2003. REUTERS/Claro Cortes IV/Files (CHINA - Tags: SOCIETY BUSINESS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.