A LIGA 'kifilézte' a Munka törvénykönyvét

A LIGA Szakszervezetek szerint elfogadhatatlan a Munka törvénykönyve Országgyűlésnek benyújtott változata, mert hatálybalépése esetén teljesen kiszolgáltatná a munkavállalókat a munkáltatóknak, ellehetetlenítené a munkavállalói érdekképviseleteket, ráadásul számtalan nemzetközi egyezményt sértene.

A munkavállalói biztosíték (kaució), ami egy havi bérnek megfelelő összeg lehet, eleve tolvajnak bélyegez minden pénzzel és értékkel dolgozó munkavállalót. A munkaszerződésben előre rögzített, akár egy havi bérnek megfelelő vagyoni hátrány (tulajdonképpen fegyelmi büntetés) kiszabásának garanciák nélküli bevezetése pedig egy személyben ügyésszé és bíróvá is teszi a munkáltatót - olvasható a LIGA közleményében.

A szövetség álláspontja szerint a bérpótlékok új szabályozása ugyan első olvasatra tetszetős is lehet, ám garanciák sehol nincsenek, amelyek alapján tudni lehetne, hogy konkrét munkavállaló, konkrét munkakörben hogyan nem szenved el bércsökkenést.

Arra is felhívják a figyelmet, hogy míg a munkavállalók anyagi kötelezettségei nőnek, a munkáltató jogellenes elbocsátás után már csak maximum 12 havi távolléti díjat tartozik megfizetni a munkavállalónak, a legtöbb esetben legalább három évig húzódó pereskedést követően.

A szakszervezetek jogai alapjaiban csorbulnak, így például a kollektív szerződéskötésre nem jogosult (tehát például minden újonnan alakuló) szakszervezet tisztségviselője semmilyen munkajogi védelemben nem részesül. A tervezet ráadásul külön bünteti a többségi állami tulajdonban lévő vállalatnál dolgozókat, amennyiben az általuk szervezett szakszervezetekre kógens (eltérést nem engedő) szabályok vonatkoznak.

A LIGA Szakszervezetek 73 pontban szedte össze, hogy a jelenleg hatályos Munka törvénykönyvéhez képest miként változik a munka világa 2012. július 1-től. Hogy ennek bekövetkeztét a szakszervezeti szövetség megakadályozza, november 4-én országszerte mintegy 100 helyszínen félpályás útlezárásokat tart, és az akciókat addig folytatja, amíg eredményeket nem ér el.

           

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.