A legnagyobb vesztesek: paradicsom, káposzta, búza, tej

Novemberben az állattartók, éves összesítésben viszont a növénytermelők jártak rosszabbul. A legnagyobbat a paradicsomon lehetett bukni, aminek árszintje majdnem 60 százalékkal esett vissza egy év alatt.

Az agrártermékek termelőiár-szintje 2009 novemberében 5,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 3,7, az élő állatok és állati termékeké 7,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal mai gyorsjelentéséből.

A legnagyobbat a paradicsomon lehetett bukni, aminek árszintje majdnem 60 százalékkal esett vissza egy év alatt.
Allee bevásárlóközpont, megnyitása, első vásárlók Interspar, élelmiszer áruház, hipermarket, zöldség-gyümölcs (volt Fehérvári úti Skála áruház helyén épült új bevásárlóközpont)

2009. január-novemberben azagrártermékek termelőiár-szintje 10,2 százalékkal esett vissza, ami a növényi termékek árszínvonalának 14, illetve az élő állatok és állati termékek árainak 4,3 százalékos csökkenéséből adódott.

2009 novemberében a gabonafélék termelői ára 1,4 százalékkal haladta meg a 2008. novemberit. A búza felvásárlási ára 2009 novemberében 27,6 Ft/kg volt, 13,3 százalékkal kisebb az előző év azonos időszakinál - ezzel ellentétben a kukorica felvásárlási ára 15 százalékkal emelkedett.

Az olajnövények termelői ára 14,1 százalékkal esett vissza. A burgonya termelői ára 21,3 százalékkal nőtt, a zöldségfélék és a gyümölcsök termelői árainál ellenben 13,5, illetve 11,5 százalékos csökkenés mutatkozott.

A vágóállatok termelői ára 2009 novemberében 6,8 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához mérten, ami a vágómarha árának 6 százalékos emelkedéséből, illetve a vágósertés árának 12,6 és a vágóbaromfi árának 4,2 százalékos csökkenéséből adódott. A vágósertés felvásárlási ára 2009. februártól
júliusig emelkedett (313,0 Ft/kg-ról 340,5 Ft/kg-ra), majd mérséklődni kezdett, novemberben 270,8 Ft/kg volt, ami a 2008. februári árszintnek felel meg.

2009 novemberében az előző év azonos időszakához mérten az állati termékek árai 8,0 százalékkal csökkentek - ezen belül az étkezési tyúktojás termelői ára 1,9 százalékkal magasabb, a tejé 11,9 százalékkal alacsonyabb volt. 2009. január-novemberben a gabonafélék termelői átlagára 15,9 százalékkal mérséklődött az előző év első tizenegy hónapjához képest; a búza ára 26,1, a kukoricáé 7,7 százalékkal esett vissza. Az ipari növények ára 15 százalékkal lett alacsonyabb, a burgonyáé 6,3 százalékkal nőtt.

A zöldségfélék ára 7,7 százalékkal mérséklődött. A jelentősebb termékek közül a paradicsom ára 59,7, a fejes káposztáé 49,3 százalékkal csökkent, a sárgarépa és a vöröshagyma ára viszont 16,9, illetve 12,3 százalékkal nőtt.

A gyümölcs árindexe 19,8 százalékkal mérséklődött 2008 első tizenegy hónapjához képest, ezen belül a szőlő ára 4,8, a többi gyümölcsé 31,3 százalékkal esett vissza a 2008. évi 30,5 százalékos csökkenés után. A vágóállatok termelői árai 1,4 százalékkal emelkedtek, ezen belül a vágósertés és a vágómarha ára nőtt (6,1, illetve 8,6 százalékkal), a vágóbaromfié mérséklődött (5,3 százalékkal). Az állati termékek ára az év első tizenegy hónapjában 16,2 százalékkal visszaesett - a tej ára 23,5 százalékkal csökkent, a tojásé 5 százalékkal növekedett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.