A lakásépítőknek nem tetszik a támogatások megnyírbálása

A huszadára csökkenő lakástámogatástól nem várható a lakásépítés fellendülése, pedig az építőiparnak ez a szektora az uniós ösztönző csomagból is kimaradt - kifogásolja a Társaság a Lakásépítésért Egyesület.

A kormány július 1-től évi 56 milliárd forint támogatást von el a lakásszektortól, mindössze évi 2,5-3 milliárd forint jut az új  lakást építők, vásárlók támogatására - vázolja a várható helyzetet közleményében az egyesület pénteken. A módosítás egyetlen pozitív elemének azt nevezik, hogy a maradék támogatás az  új lakásokhoz kötődik, mivel abból az államnak azonnali, nettó  bevétele származik, míg a támogatást apránként kell fizetni.

A megmaradt támogatás - a Társaság a Lakásépítésért Egyesület  véleménye szerint - nem fogja élénkíteni a lakásépítést. Ez annál  hátrányosabb az ebben a szektorban tevékenykedő cégeknek, mivel azok  nem részesülnek az 1.800 milliárd forintos ösztönző csomagból sem.

A közlemény kifogásolja azt is, hogy az új támogatási forma - a  magas forint kamatok miatt - ismét a deviza hitel felé tereli a  lakásvásárlókat, holott az állam jelenleg éppen az ilyen hitelek  miatt nehéz helyzetbe került családok segítésén fáradozik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.