A kutyának se kell a Malév-üdülő

Több pályázat érkezett a felszámolás alatt álló Malév különböző eszközeire, de a balatonlellei üdülőre nem mutatkozott igény - közölte Varga Jenő felszámolóbiztos a Napi Gazdasággal.

A felszámolási eljárás keretében három érvényes pályázat érkezett a Malév cargo- és egyéb kiszolgálási eszközeire, bútoraira, a központi iroda berendezéseire és személygépkocsikra - tájékoztatta a Napi Gazdaságot Varga Jenő felszámolóbiztos, az eljárást levezénylő Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Zrt. képviselője. A balatonlellei üdülő egyelőre senkinek sem kell.

A két éve felszámolás alatt álló egykori állami légitársaság vagyoneszközeinek értékesítéséből eddig 477,6 millió forint folyt be. Többek között egy balatonlellei ingatlant, leányvállalati üzletrészeket és követeléseket, Cesna és AN−2 repülőgépeket, illetve informatikai eszközöket sikerült pénzzé tenni.

Zajlik egy CRJ-repülőgép eladása és eladnák a dolgozói lakásépítési kölcsönökből származó követeléseket is. A várható összbevétel ugyanakkor a felszámolóbiztos becslései szerint nem nyújt fedezetet az egykori dolgozóik kétmilliárdos követelésére.

A felszámolást elvileg ez év június 30-ig kellene befejezni, de a perek miatt ez húzódhat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.