Az augusztus óta megtartott négy kamatdöntő ülés mindegyike egyazon forgatókönyv mentén zajlott: a négy külsős tag az aggályokat félresöpörve úgy döntött, hogy a magyar irányadó ráta túl magas, csökkenteni kell. Mégpedig 25-25 bázisponttal. Így a nyár végén még 7 százalékos kamatszint november végére 6 százalékra süllyedt.

A kamatcsökkentési ciklus mellett szóló érvrendszer elsősorban a támogató külső környezetre épít: a hazai állampapírhozamok éves mélypontjukra süllyedtek az utóbbi időben, míg a forint is tartja erős pozícióit a vezető nyugati devizákkal szemben. Az országkockázati felár is drasztikusan csökkent, igaz, ehhez az Orbán-kormánynak vajmi kevés köze volt, abban egy technikai változtatás, a fedezet nélküli sortolás megtiltása játszotta a főszerepet.

Az utóbbi hónapokban az általános befektetői kedv, a kockázatvállalási hajlandóság erősödése és a hatalmas likviditásbőség egyaránt kedvezett a magyar eszközök árazásának, erre is hivatkozva kezdeményezték a külsősök a kamatmérsékléseket. Ők a jegybank törvényben rögzített elsődleges feladatát, az árstabilitás megteremtésére és fenntartására való törekvést nem veszik véresen komolyan, inkább a másodlagos feladatot, azaz a kormányzat növekedési politikájának megsegítését helyezik előtérbe.

Egyelőre minimális sikerrel, mert hiába vágtak négyszer is kamatot, és hiába gyűrűzött az át a kereskedelmi bankok betéti- és hitelkamataiba, attól automatikusan nem nőtt a hitelkihelyezés. Az MNB legújabb, múlt héten publikált felmérése is ezt támasztotta alá.

Az ellenzők – Simor András és két helyettese – az infláció letörését tartja szem előtt, egyben arra is rendszeresen figyelmeztetnek, hogy a nemzetközi piaci helyzet bármikor megváltozhat, s annak hatása sokkszerű lehet a magyar eszközökre. Elszállt a forint, nőnek a hozamok, romlik az országkockázat, azaz mindenképpen drágul az élet és az adósságfinanszírozás.

A külsősök szerint túlbecsülik ezeknek a veszélyét, igaz, abban vérmérséklettől függően nagyjából mind a heten egyetértenek, hogy a helyzetünk stabilizálása érdekében igencsak üdvös lenne a hitelmegállapodás az EU/IMF párossal. Ennek az esélye azonban minimálisra csökkent az utóbbi két hónap megszorításokkal terhelt, a költségvetési hiány 3 százalék alatt tartását fetisizáló gazdaságpolitikája folytán.

A jegybank által meghatározott 3 százalékos inflációs cél elérése leghamarabb 2014-ben lehetséges. A kormányzati adóemelések és megszorítások inflációnövelő hatása ugyanis csak lassan fut ki, a monetáris politika eszközeivel kezelhetetlen külső ársokkokkal szemben pedig védtelenek vagyunk, ezért az nyersanyagárak és az energiaárak erőteljes világpiaci emelkedésére a jegybanknak nincsen hatásos válasza. Így gyakorlatilag tétlenül kénytelenek szemlélni, hogy a 6 százalékos ráta mikor és miképpen száll alá a kívánatos szintre.

A kamatcsökkentési ciklus folytatódását biztosra veszik az elemzők, a jövő év közepére 5-5,5 százalék körüli ráta a legvalószínűbb. Már csupán az a kérdés maradt nyitott, hogy a december 18-ai utolsó idei kamatdöntő ülésen megpihennek-e a külsős tagok, vagy újabb 25 bázisponttal már 6 százalék alá viszik a rátát.

Az utóbbi két hét váratlan és sorsdöntő fordulatot nem hozott a piacokon, a forint gyengült ugyan, de nem vészesen, ezért a mai állás szerint a kamatvágásnak nagyobb esélyt adnak az elemzők. Amennyiben 290 forint fölé erősödne az euró, akkor viszont erősen el kell gondolkodniuk a külsős tagoknak, megéri-e erodálni az amúgy sem acélos jegybanki hitelességet egy újabb kamatvágással.