A közutak felújítását ígérik

Két és fél éven belül 1200 kilométernyi négy- és ötszámjegyű közút újul meg, amire a kormány 25 milliárd forintot csoportosított át - jelentette be Völner Pál államtitkár.

Több mint 1200 kilométernyi négy és öt számjegyű közút újul meg 2014 végéig az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében - jelentette ki Völner Pál államtitkár szerdán Hatvanban.

A kormány 25 milliárd forintot átcsoportosított erre a célra az ÚSZT-n belül, így 104 milliárd forint áll rendelkezésre a program végrehajtásához - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára, amikor felavatta a teljes rekonstrukción átesett Hatvan-Verseg útszakaszt.

A kormányzatnak az az elsődleges célja, hogy javítsa a vidéki emberek számára a járásközpontok megközelíthetőségét - tette hozzá.

Elmondta: az országos fejlesztés keretében az útburkolatok rekonstrukciója mellett rendbe teszik az útpadkát, az árkokat, átereszeket, a hidakat és a buszmegállókat is.

A munkálatok gyorsan és költséghatékonyan történnek, amit az is bizonyít, hogy a most átadott, 11 kilométer hosszú Hatvan-Verseg útszakasz felújítása mindössze 800 millió forintba került.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. mintegy 31 ezer kilométernyi úthálózatot kezel. Ezen kívül az önkormányzatok területén, mintegy 130 ezer kilométernyi út található, plusz az autópálya hálózat.

A jelenlegi finanszírozási formában évente 600 kilométernyi mellékút felújítása valósítható meg, ezért szükséges egyéb hazai források bevonása is - mondta Völner Pál.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.