A kormány támogatja, de nem szavazza meg az áfaemelési javaslatot

A nagy parlamenti adótaktikázás részeként a Pénzügyminisztérium támogatja azt az ellenzéki javaslatot, amely kétszázalékos áfaemelést indítványoz. Ezt azonban csak technikai okok miatt teszi, valójában a "nemre" buzdít.


Az adótörvény módosításokhoz benyújtott módosító javaslatokról a kormány elkészítette támogatási listáját. A támogatotti listán szerepel az az ellenzéki módosító indítvány, amely 2 százalékpontos áfaemelést javasol. Ennek kizárólag szavazástechnikai okai vannak. A kormány mindenképpen el kívánja kerülni azt a helyzetet, hogy a jövő évi adómódosítási javaslatok parlamenti szavazása veszélybe sodorja az államháztartás egyensúlyának tervbe vett javítását – áll a Pénzügyminisztérium közleményében.

A javaslatról – függetlenül attól, hogy az a támogatotti listán szerepel – a kormány tagjai nemmel fognak szavazni. A kabinet azt reméli, hogy a képviselők is így tesznek.

A kormány a jövő évi adóváltozásokkal kapcsolatos parlamenti szavazások során azt tartja a legfontosabbnak, hogy a meghirdetett stabilizációs programja megvalósuljon, jövőre az államháztartás GDP arányos egyensúlya 2,6 százalékra mérséklődhessen. Ennek érdekében visszavonta javaslatát az adómértékek módosításáról, s egy olyan javaslatot nyújtott be, amely jövőre az adórendszer további egyszerűsítését szolgálja, illetve segíti a feketegazdaság visszaszorítását – közölte a PM.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.