Csak a kormány megy, a szigor marad

Elégedettek Magyarország válságkezelés terén felmutatott eredményeivel a Bank of America-Merrill Lynch (BofA-ML) londoni elemzői, akik legfrissebb országértékelésüket a Bajnai Gordon miniszterelnök keddi londoni látogatásán elhangzottak ismeretében állították össze.

A költségvetés rendbetételét illetően Magyarország a legjobban teljesítők között található – jegyzik meg elöljáróban, hozzátéve, hogy a választások után alakuló új kormány is minden bizonnyal tartja magát a fiskális szigorhoz. Ha nem így tesz, annak a valutában eladósodott háztartások látják kárát a forintárfolyam gyengülése eredményeként megnövekedő törlesztőrészletek következtében.

A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött kölcsönszerződés meghosszabbítását, kiterjesztését is javasolja a BofA-ML, nem is elsősorban pénzügyi megfontolásból, hanem a lépésnek a piacnak szóló pozitív üzenete, a hitelesség fenntartása miatt. Az ország gazdálkodását soha ennyi intézmény nem követte figyelemmel, mint most – intenek óva.

Megítélésük szerint a fiskális kockázatok menedzselhető szinten maradnak Az elemzők 4 százalékos GDP-arányos költségvetési hiányt becsülnek erre az évre, mert az előrejelzett -0,3 százalékosnál gyorsabbra váltó növekedési ütem többletbevételt hoz az államkassza számára.

A magas kamatszintek miatt az ország érdeke, hogy mielőbb belépjen az euróövezetbe. Erre legkorábban 2014. január elsejével kerülhet sor. A csatlakozási feltételek önmaguktól is teljesülnek, ha az új kormány folytatja elődje politikáját.  Hogy az eurócsatlakozást mennyire veszi komolyan az új kormány, az legkésőbb októberben, a 2011-es költségvetés benyújtásakor derül ki –  jegyzik meg az elemzők.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.