A kormány jegelné a hazai szénkitermelést

Amíg viszonylag folyamatosan érkezik az országba az orosz gáz, a kormány jegeli a hatalmas hazai szénvagyon kitermelését - olvasható ki Bencsik János államtitkár tegnapi beszédének sorai közül. Jó jön majd tartalékként, ha nem lesz más - és akkor talán már sikerül kivonni a füstjéből a szennyező anyagokat is.

Magyarország területén még több mint 300 évre elegendő a szénvagyon, de a kormány csak akkor pörgetné fel a kitermelést, ha a világon kifejlesztik a szénégetéskor levegőbe kerülő szennyezőanyagok teljes kiszűrését - körülbelül ez a következtetés vonható le Bencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkárnak tokaji bányásznapon elmondott tegnapi beszédéből.

Szakértők szerint - egy németországi kísérletet leszámítva - ma a világon nem működik ilyen leválasztó. Tehát erre a pillanatra alighanem még várni kell. Ráadásul a szénkitermelés visszaszorítását Brüsszel is szorgalmazza. Az már az ország személyes pechje, hogy messze legnagyobb hazai fosszilis fűtőanyagkészletünk a Mátra alatt lévő, rossz fűtőértékű, környezetszennyező lignit - vélik szakértők.

A parlamenti elfogadás előtt álló Nemzeti Energiastratégia saját ásványvagyonunkra stratégiai tartalékként tekint. Erre nyilván akkor alapoznánk jelentősebb mértékben, ha például az orosz gázimporttal kapcsolatban tartós problémák merülnének fel - hallható szakmai körökből. Addig viszont igényt tartunk az orosz gázra - noha Orbán Viktor a tavalyi választások idején Magyarország energiafüggőségének teljes megszüntetését hirdette meg, nyilván főleg az orosz gázra célozva.

A Nemzeti Energiastratégia elfogadását követően haladéktalanul meg kell kezdeni a hazai ásványvagyon készletek újraértékelését, és a fenntarthatósági szempontok érvényesítése melletti felhasználásuk megtervezését - idézi Bencsik János szén-témában mondott beszédét a témáért felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

A Központi Bányásznapi Ünnepségen 2011. szeptember 1-jén Tokajban az államtitkár kiemelte: a hazai fosszilis energiahordozó-készletek, a paksi nukleáris kapacitások megőrzésével és a meglévő megújuló potenciálunk fokozott kihasználásával kiegészülve, hozzájárulhatnak Magyarország energiafüggőségének mérsékléséhez, távlati felszámolásához.

A hazai iparilag is hasznosítható szénvagyon eléri a 3,3 milliárd tonnát. Ez a mennyiség a jelenlegi felhasználás megkétszerezése mellett is legalább 300 évre elegendő tartalékot jelenthet. Azonban nem tekinthetünk el a természeti fenntarthatóság szempontjainak érvényesítésétől. Ezért ennek az energetikai ásványvagyonnak a felhasználhatósága csak az úgynevezett tisztaszén-technológiák megléte esetén vehető figyelembe valós lehetőségként. Éppen ezért a kormány kiemelt feladatának tartja a magyar részvétel biztosítását a technológia rendelkezésre állását elősegítő nemzetközi programokban a következő évek során – mondta Bencsik János.

A hazai ércbányászat cselekvési tervét összhangba kell hozni a magyar ipar és gépgyártás felélesztési törekvéseivel, az építőipari ásványok területén pedig a mennyiségi szempontok helyét fokozatosan át kell vennie a minőségieknek.

Mindez feltételezi a hazai bányászati szakmakultúra fennmaradását. Így az átmeneti években is arra kell törekedni, hogy megtaláljuk a vállalható kompromisszumokat a gazdasági versenyképesség, valamint a természeti és társadalmi fenntarthatóság szempontjainak érvényesülése között - szögezte le. Erre tettünk és teszünk biztató lépéseket a Vértesi Erőmű és a Márkushegyi Bányaüzem középtávú továbbüzemeltetésével – tette hozzá Bencsik János. (Megjegyzendő, hogy a kormány a bányát jövőre, az erőművet három év múlva tervezi bezárni.)

A klíma- és energiaügyi államtitkár délután a törökszentmiklósi napelemmel működő szélturbina felavatásán vett részt. Beszédében hangsúlyozta, hogy ma még nehezen elképzelhető mélységű energiahatékonysági beavatkozásokra lesz szükség a következő két évtizedben. De ez nem csak kötelezettséget, hanem lehetőséget is jelenthet, hiszen így tartós belső piac épülhet a hazai mikro- és kisvállalkozásoknak.

Elkerülhetetlennek nevezte a gazdasági élet teljes körű átstrukturálását, az anyag- és energiatakarékos technológiák elterjedésének elősegítését. Környezettudatos gondolkodáson alapuló fogyasztói szokásokat kell kialakítani, amelyek figyelembe veszik a természeti erőforrások megújulási képességét - fogalmazott.

Bencsik János megemlítette: a kormány olyan oktatási programon dolgozik, amely modulrendszerben kíséri végig a fiatalokat az oktatási intézményrendszeren, fokról fokra ismertetve meg és fogadtatva el velük a környezettudatos életszemléletet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.