A korábbi agrártárcák felelősek a hazai cukoripar privatizációjáért

A Magyar Cukor Rt. volt vezérigazgatója név szerint Raskó György volt államtitkár felelősségét emelte ki a parlamenti vizsgálóbizottság előtt.

A Magyar Cukor Rt. volt vezérigazgatója szerint a korábbi kormányok agráriumért felelős volt vezetőit terheli a felelősség a magyar cukoripar jelenlegi helyzetéért, mivel nem született meg a hazai termelést szabályozó cukorrendtartás. Horváth Mihály a cukorgyárak privatizációját vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén beszélt erről.

Az ácsi, az ercsi, a mezőhegyesi, a sarkadi és a sárvári gyárak konzorciumából létrejött Magyar Cukor Rt. volt vezérigazgatója emlékeztetett arra: a társaságot az állam nem tudta feltőkésíteni, ezért azt a tulajdonosok 1997-ben értékesítették az osztrák Agranának.

Úgy vélekedett, hogy az állam negatív szerepet játszott a magyar cukorgyárak történetében, több kormány "nem tevékenységének" lett az eredménye a mai helyzet, az, hogy nem tudták hazai kézben tartani az iparágat. Közölte: az állami szabályozás hiánya elsősorban az akkori földművelésügyi tárca felelőssége, név szerint a volt államtitkárt, Raskó Györgyöt emelte ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.