A kockázati tőke egyre érdekesebb itthon

A hazai kis- és középvállalkozások mindeddig közel 1 milliárd forintos értékben kaptak tőkét a Széchenyi Tőkebefektetési Alaptól. Eddig 14 befektetés valósult meg, így az ország minden régiójába került forrás.

Az elmúlt évi első, teljes működési évében közel 1 milliárd forint tőkét helyzett ki a magyar kis- és középvállalkozások körében – derül ki a Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) keddi közleményéből. Az alap 2015 végéig 13 milliárd forintot helyezhet ki az ország egész területén, amelyek során úgynevezett „hagyományos” iparágakban keres célpontokat.

A befektetés feltétele, hogy a vállalkozás már legalább két aktív üzleti évet fel tudjon mutatni, fejlesztési vagy növekedési céllal keressen tőkéstársat, és 25 főt foglalkoztasson, vagy a befektetést követő 2 éven belül elérje ezt a létszámot, akár a kapcsolt vagy partnervállalkozásaival, akár a jelentős beszállítóival együtt.

Az üzleti terv, az átlátható működés, a vállalkozás valós piaci jelenléte és a jó menedzsment elengedhetetlen feltétele az invesztíciónak. Az SZTA csendestársként az átlagos kockázati tőkepiaci befektetői hozamelvárásoktól mérsékeltebb feltételekkel száll be tulajdonostársként egy-egy cégbe – mondta Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója. – A befektetések átlagos futamideje 4-5 év körül alakul, ennyi idő alatt a vállalkozás ki tudja termelni az elvárásunknak megfelelő hozamot.

Az Alap megalapítása óta eltelt időszakban több száz társaság jelentkezett befektetési forrás iránti igényével, közel félszáz pozitív befektetési bizottsági döntés született, amelyből az alapkezelő igazgatósága 24 beruházást erősített meg. Ezek közül 14 vállalkozással meg is született a megállapodás a tőkebevonásról, összesen egymilliárd forintos értékben. A kihelyezések ütemének gyorsulását jelzi, hogy februárban 3 új tranzakciót zárnak le. 


Az SZTA befektetései széles körben szóródtak: a feldolgozóiparba, a humán szolgáltatások felé, az egészségiparba, az informatikába vagy a csomagolóipar területére is helyeztek ki forrást.

Az alapnál abban látják eredményeik egyik kulcsát, hogy szerintük a hazai kockázatitőke-piacon hiányzott az a szereplő, amely akár 30-120 millió forintos nagyságrendben tőkeágon, fedezet bevonása nélkül invesztál a már működő, a nem kiugró, de stabil növekedést tervező vállalkozásokba - áll a közleményben.

Az SZTA a kis összegű tőkekihelyezések mellett kezdeményezte az egy cégnél lehetséges tőkebevonás felső határának megemelését az Európai Bizottságnál. Amennyiben az Alap erre lehetőséget kap, a jövőben nagyobb összegű tőkeforrások bevonására is megnyílhat az út a vállalkozások előtt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.