A kínai forgalomcsökkenés sem zavarja a Toyotát

Emelte éves eredmény-előrejelzését a Toyota, amely az idei harmadik negyedévben háromszor akkora nettó nyereséget ért el, mint 2011 azonos időszakában, az amerikai és délkelet-ázsiai élénk keresletnek köszönhetően.

A július-szeptemberi negyedévben a Toyota 257,9 milliárd jen nettó nyereséget ért el, ami több mint háromszor annyi, mint 2011 azonos időszakában volt. A Thomson Reuters I/B/E/S pénzügyi hírszolgáltató által megkérdezett szakértők 228,8 milliárd jent jeleztek előre.

A Toyota a 2012/2013-as folyó pénzügyi évének április-szeptemberi első félévében 548,27 milliárd jen csoportszintű nettó nyereséget ért el, szemben a 2011/2012-es pénzügyi év első félévében elért 81,58 milliárd jennel. A konszolidált értékesítési árbevétel 36,1 százalékkal, 10,91 ezer milliárd jenre emelkedett.

A Toyota az amerikai és délkelet-ázsiai élénk keresletnek köszönhetően – a japánellenes hangulat miatt Kínában csökkenő eladások ellenére is – a folyó pénzügyi évre 1,05 ezer milliárd jenre emelte üzletieredmény-prognózisát az augusztusi előrejelzésben várt 1,0 ezer milliárdról. A csoport nettó nyereségére vonatkozó előrejelzését pedig 780 milliárd jenre 760 milliárdról. Az értékesítési árbevételre vonatkozó előrejelzését viszont 22 ezer milliárd jenről 21,3 milliárd jenre csökkentette.

Kína, a világ legnagyobb autópiaca mintegy 12 százalékát adja a Toyota értékesítési árbevételének, míg a Nissan esetében ez az arány 27 százalék, a Hondánál pedig 20 százalék. A Toyota eladásai Kínában szeptemberben és októberben csaknem a felére csökkentek, a Honda eladásai is megfeleződtek az elmúlt hónapban, a Nissan értékesítései pedig 41 százalékkal csökkentek.

A Honda mintegy 20 százalékkal csökkentette a folyó pénzügyi évre vonatkozó nyereség-előrejelzését, és várhatóan a Nissan is hasonlóképpen jár el kedden esedékes negyedéves eredménybeszámolója során.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.